Adventi Udvar a püspökségen - III. Adventi gyertyagyújtás - beszámoló

2017. 12. 16. | | 2017. 12. 16.

 

 

Már ég a harmadik gyertya is az Adventi Udvar koszorúján

2017.12.16. –  Az adventi várakozás időszakának utolsó előtti ünnepi gyertyagyújtásán ismét zsúfolásig megtelt a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvara. Advent harmadik vasárnapjának evangéliumi részletét Ugrits Tamás pasztorális helynök olvasta fel, majd a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola kórusának és diákjainak énekes-verses műsorával kezdődött az ünnepség. Spányi Antal megyés püspök gondolatai a közelgő ünnep öröméről szóltak.

Aki a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvarában jótékonysági céllal is szeret vásárolni, idén is megtalálja a csökkent munkaképességűek által készített szép portékákat, kézműves tárgyakat. A sérültekkel foglalkozó műhelyek is a megszokott gazdag kínálattal érkezetek az idei vásárba. Valamennyi korosztály találhat kedvére való, egyedi, míves ajándékokat az Adventi Udvarban, amelyekkel valódi meglepetést, örömet szerezhet szeretteinek. Az országban egyedülálló, hogy kizárólag kézműveseljárással készült, zsűrizett kézműves tárgyakat árulnak az udvarban a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai.

A közelgő karácsonyra készülve az öröm gyertyájának jelentőségéről szólt Spányi Antal megyés püspök elmélkedése az imádságos gyertyagyújtás ünnepén. „Advent harmadik gyertyája figyelmeztet; közel jár már az Úr, a Megváltó. Szükségünk van rá, hogy szívünkbe véssük; nemcsak azon kell gondolkoznunk, mit kell még megtennünk, hogy az ünnep teljes legyen. Hogyan vagyok képes a félreértéseket helyretenni, a sértődéseket elfelejteni, megbántásokon felülemelkedni? Magamba zárkózásom helyett, hogyan vagyok képes szeretetet sugározni? Hogyan tudjuk jobbá tenni életünket; a bűnt, a megsebzettséget Isten segítségével meggyógyítani? Eljön Jézus, hogy ezt a gyógyulást meghozza nekünk, hogy ne a bűn sötét leple alatt éljünk, ne a gyengeségeink bilincsében teljen el életünk, hanem egyre inkább szabadok legyünk, szárnyaljunk a szeretetben, együtt, hittel.” - fogalmazott Spányi Antal püspök.

A főpásztor végül együtt imádkozott az ünneplő közösséggel, és meggyújtotta az utolsó előtti, a Megváltó közelgő születését jelző harmadik gyertyát, a Püspökség adventi koszorúján.

Berta Kata
Fényképet készítette Lugosi Balázs
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk