A Neked MUNKA, nekem ÁLOM program Székesfehérváron - beszámoló

2020. 10. 15. | | 2020. 10. 16.

 

 

 

Egy nap fogyatékos emberekkel a munka világában – A Neked munka, nekem álom 2020-as programja Székesfehérváron

2020.10.15. - A „Neked MUNKA, nekem ÁLOM” egy viszonylag új program Magyarországon, amely lehetőséget nyújt fogyatékkal élő emberek és a munkáltatók kötetlen találkozójára egy nyílt nap keretében. A program Írországból indult a "Job Shadow Day" keretében, amely napon az érdeklődő fogyatékossággal élő emberek átélhetik és kipróbálhatják milyen is lehet az "álommunkájukban" dolgozni. A székesfehérvári nyílt nap idén a Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályán, a Fehér Patkó Lovasudvarban, a Sturcz Autó kereskedésben, a Hotel Platánban, a Bioritmus Kertészetben és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban valósulhatott meg.

A nap elején Sinkovicsné Máté Hortenzia igazgatóhelyettes, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitászt támogató Alba Caritas Hungarica Alapítvány, mint szervező nevében köszöntötte a nap résztvevőit a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. „A programunk célja társadalmi érzékenyítés, ami nem elsősorban a megváltozott munkaképességű fiatalok nyílt munkapiaci elhelyezését tűzte ki célul, inkább egyfajta figyelemkeltés. Szeretnénk a munkáltatói oldal és a megváltozott munkaképességű emberek oldalát közelíteni egymáshoz, hiszen az a tapasztalatunk, hogy a személyes kapcsolat a kölcsönös tapasztalatszerzés segít az előítéletek és a fenntartások leküzdésében.”

Az eseményen részt vett Spányi Antal püspök, karitászelnök, aki barátaiként köszöntötte a Szent Kristóf Házból érkező különleges képességű fiatalokat, akikkel az év során más alkalmakon is rendszeresen találkozik. Megköszönte az akcióban résztvevő szervezők munkáját és a munkáltatóknak, hogy ezen a napon egy élményt ajándékoznak a munkára jelentkezőknek is. „Fontos, hogy az ember életében legyenek élmények, amelyek színessé teszik a hétköznapokat és egész életünket tudják gazdagítani, szebbé tenni. Fontos az is, hogy a kapcsolatok soha nem lehetnek egyoldalúak: amikor a fiatalok találkoznak a kiválasztott lehetőséggel, munkahellyel, akkor ott, a többségi társadalom tagjai is élményben részesülnek, tapasztalatot szereznek. Ez az igazi érzékenyítés, amelyre szükség van. … A tapasztalatok hozzák közelebb egymáshoz az embereket, egymás tiszteletében, megbecsülésében, egymás szeretetében.” - fogalmazott a püspök. 

A Fehérváron negyedik alkalommal megszervezett nyílt nap résztvevőit Turcsiné Molnár Mária, munkaügyi tanácsadó is köszöntötte. „Az idei évet, ha egyszóval kellene jellemeznem a szervezési munkában, az jut eszembe, hogy újratervezés, mert az eddigiekhez képest teljesen más volt. A vírushelyzet, az egészségügyi és magánokokból a jelentkezők közül, többen nem jöhettek el.”- osztotta meg a szervezés tapasztalatait, majd megköszönte munkáltatóknak, hogy a rendkívüli helyzet ellenére is lehetővé tették a fiatalok befogadását. A szervezőnő arról is tájékoztatott, hogy Fejér megyében a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász munkáját támogató Alba Caritas Hungarica Alapítvány 2017 óta vesz részt a programban. 2020-ban arra vállalkozott, hogy a program keretén belül 19 bevont fogyatékkal élő személyből 10 főt 6 munkáltatóval kapcsolatba léptessen a program céljának megvalósítása érdekében. A fogyatékkal élő fiatalok álommunkái széles spektrumon mozognak: irodai, adminisztrátori munkától elkezdve, autószerelésen, állatgondozáson át egészen a kertészkedésig.

Karóczkay Zsófia, a Fehér Megyei Kormányhivatal részéről érkezett a megnyitóra, aki elmondta nagy öröm számukra, hogy idén nemcsak támogatóként, hanem munkáltatóként is részt vehetnek az akcióban. Reményét fejezte ki, hogy nemcsak élményt adnak, hanem a kollégáknak is nagyon jó tapasztalat lesz a vendégük fogadása a nyílt napon.

A Katolikus Karitász egyik súlyponti területe a fogyatékkal élők támogatása. A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fenntartásában működő Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye idén ünnepelte 10. születésnapját. Magyar László intézményvezető, a rájuk bízottakkal minden évben részt vesznek a nyílt nap programjain. „Azt gondolom, hogy a Katolikus Egyháznak és azon belül is a Karitásznak kiemelt feladata, hogy figyeljünk minden emberre, aki körülöttünk él és lássuk meg mindenkiben azokat a csodákat, amivel a Teremtő Isten megajándékozta.” – kezdte köszöntőjében az intézményvezető. „Nagyon fontosnak tartom, hogy amikor egy ilyen programba vagy bármilyen más akcióba érzékenyítésről beszélünk, ne csak a társadalom szerepét hangsúlyozzuk, hanem a másik oldalét is. Biztatni kell a fiatalokat, hogy nekik is van dolguk, nekik is kell lépni. Ehhez bátorságra van szükség, hogy ki merjenek állni és nyitottságra.” – hangsúlyozta Magyar László, majd arról a munkáltatói programról beszélt, amelyet az intézmény falain belül indítottak el és jelenleg 15 fiatalnak tudnak jövedelmet biztosítani. „Nagyon sok mindenben tudtunk előre lépni. Sokat ügyesedtek, önállósodtak, az önrendelkezésük és az önértékelésük óriási mértékben növekedett.” – összegezte az intézményvezető.

A Szent Kristóf Ház lakója, Asztalos János, a nyílt nappal kapcsolatos várakozásairól beszélt a tájékoztatón. Elmondta régi álma volt, hogy kipróbálja magát recepciósként. Filmélményekre alapozta elgondolását és most várja a nagy csodát. János egy rövid verssel is megajándékozta a jelenlevőket. „Sosem leszünk teljesen egyformák, és pont ez a szép benne. Van a te kis világod és van az én kis világom. Néha találkozunk és egymásra csodálkozunk: Nézd, pont olyan vagy, mint én, vagy éppen teljesen más! Tőled és tőlem szép, színes a világ!" – hangzott el a szavalat során. János álommunkájának helyszíne a Hotel Platán lett, amely először vett részt a Neked munka nekem álom akcióban. A befogadó munkáltató a szállóvendégek fogadásától kezdve a pultos készletek ellenőrzéséig, mindenféle recepciós feladat ellátásába bevezette vendégét a csütörtöki munkanapon.

A Fehér Patkó Lovasudvar már korábban is részt vett a programban. Idén a lovak gondozásában, ápolásában Nyikos Zoltán, Gesztesi Roland és Papp Tünde vehetett részt. Sok mindent megtanultak az állatok életéről, egészen különleges dolgokat is, és természetesen lovagolhattak a nap zárásaként. Gelencsérné Juhász Anikó, lovardavezető elmondta: „Meggyőződésünk, hogy a ló terápiás állat és ezt tapasztaljuk a mindennapokban, különösen is a különleges képességűek esetében. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy még a teljesen egészséges gyermekek fejlődésére, és a felnőttek mindennapjaira is nagyon jó hatással van. A lovaglás a fogyatékkal élők számára különleges élmény, hiszen kikapcsol a megszokottból, és az állat közelsége, amit cirógatni, beszélni vele, ez mindenképpen pozitív élményt nyújt.”

A Bioritmus Kertészet szintén új munkáltató lett az álommunka palettán. Bíró Balázst és Örsi Gábort fogadták, akiket a növénygondozás rejtelmeibe avattak be először. Kísérőjük, Papp Katalin elmondta, nagyon szeret kertészkedni a két fiatallal, sokat dolgoztak együtt idén is a kertben: az ültetéstől a betakarításig, mindenféle munkában. Fodor Zsófia és Horváth Réka a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárba mentek megismerkedni az intézmény működésével, a rendszerezéssel és minden egyébbel, ami egy könyvtárban előfordulhat. Varga Tibor, a Stulcz Autót látogatta meg, amely második alkalommal várta már vendégét. Tibor azon kívül, hogy gyönyörködhetett a szép autókban, a gépjárművek takarítását, szépítgetését is elvégezhette. A nyílt nap egyik állomásán, a Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályán is nagyon lelkesen fogadták vendégüket az intézmény dolgozói. Virág Pálma az adminisztratív teendőkbe, ellenőrzések előkészítésébe, személyügyi feladatokba nyerhetett bepillantást ezen a napon.

A program az EMMI és az NFSZK támogatásával, a Salva Vita Alapítvány koordinálásában valósult meg. 

Berta Kata
Fényképeket készítette Simon Erika, valamint a Karitász
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk