2020.04.14. - Vallási magazinunk húsvéti adásában fehérvári lelkipásztorok hangüzeneteit hallják, hogyan ünnepeljük idén ebben a rendkívüli helyzetben Jézus halálát és feltámadását, a Húsvétot. Az egyháztörténelemben ez az első eset, hogy a kereszténység egy jelentős része nem tudja közösségben megünnepelni hitünk legnagyobb ünnepét. Révész Lajos baptista lelkész szerint a tanítványoknak sem volt könnyű elhinni, hogy Jézus él, halálával és feltámadásával összekapcsolt minket a mennyel.
Az első húsvét nyugtalanságában és félelmeiben a feltámadott Jézussal való találkozás, a tanítványok megváltozott életének egyetlen ésszerű magyarázata. - összegzi a húsvét titkát Bencze András evangélikus püspökhelyettes.
Az igazi Húsvét ott kezdődik, ahol Jézus a zárt ajtók ellenére megjelenik életünk közepén és így szól: "Békesség nektek!" - mert ebben a békességben maga Jézus van jelen. Szász Zoltán református lelkész szerint csak meg kell engednünk, hogy Jézus házhoz jöjjön.
Berze János református lelkészi elnök szerint Húsvétkor a feltámadt Jézus kézen fog minket, és kivezet minden reménytelenségből, szorongásainkból, talán nem pont akkor és olymódon, ahogy számítunk rá.
Az idei húsvét sajátos lehetőséget arra, hogy mint egykor a tanítványok, különös, bezárt helyzetünkben újra felfedezzük a feltámadásról szóló evangélium örömhírét, és elhiggyük a csodát, Krisztus valóban feltámadt. Spányi Antal megyés püspök gondolatait hallják.
Köszönjük, hogy velünk tartottak, a Hitünk és Életünk műsora stábjának nevében is áldott, békés, szép húsvéti ünnepet kívánunk!
.
Berta Kata
Videó: Somogyi Tamás
A Hitünk és Életünk műsora adására 2020. április 12-én vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig április 5-én is láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk