2018.06.10. - Vallási magazinunk adásában májusi és júniusi egyházi eseményekre tekintünk vissza. A hagyományoknak megfelelően 91. alkalommal zarándokoltak a székesfehérvári egyházmegye plébániáiról a hívek Máriaremetére. Katonahősökre emlékeztek Pákozdon, a Katonai Emlékpark Doni Kápolnájánál. Ugrits Tamás pasztorális helynök tartott szentmisét az elesett katonákért, a háborúk áldozataiért. Emlékfát ültettek a Székesfehérvári Püspökség udvarán az Ültessünk fát az I. világháború emlékére a Kárpát-medencében! – akció keretében a centenárium alkalmából. Ünnepélyes keretek között adták át a Katolikus Szeretetszolgálat csákvári Szent Vince Otthona új intézményszárnyát. Püspöki szentmisével és körmenettel közösen ünnepelték az Úr napját Székesfehérvár katolikus hívei. A hagyományos elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepre a Felsővárosi templomban gyűltek össze a fehérvári hívek.
Berta Kata
Videó: Somogyi Tamás
A Hitünk és Életünk műsora adására 2018. június 10-én vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig június 13-án is láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk