5. Egyházmegyei Nap - Pünkösdhétfő - beszámoló

2009. 06. 01. |

 

ének dobokkal

 

Az esős időjárás ellenére ismét négyezren gyűltek össze a Székesfehérvári Egyházmegye Pünkösdhétfői lelki napján. A korábbi évekhez hasonlóan idén sem maradtak el az ifjúságnak és felnőtteknek szóló előadások, sportrendezvények, jótékonysági vásár, iskolák-óvodák műsorai, kézműves foglalkozások, játékok, versenyek, állatsimogató és a lovaglás.

Spányi Antal megyés püspök bevezető gondolataiban az egyházmegye missziós programjáról beszélt, amelyben kiemelte Prohászka Ottokár püspök, Kaszap István, és Bogner Mária Margit tiszteletét. A püspök felemelte szavát a családok és a teremtett világ védelmében is. Beszélt a keresztények közéletben való részvételéről, a téves eszmék terjedésével szemben a keresztény elvek szerinti gondolkodásról. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden keresztény ember felelős egyházáért. Kiemelte a Prohászka Imaszövetség fontosságát, a papi hivatások születéséért. „A közösen végzett, kitartó imádsággal Istennél meghallgatásra találunk” – mondta.

A püspök elmélkedése után az ifjúság számára evangelizációt tartott az egyházmegyében működő Antióchia mozgalom. Tanúságot tettek arról, hogy milyen fontos a közösség a hit megélésében és megtartásában. A móri Forró Capuccino együttes kapucinus atyák vezetésével fergeteges hangulatú zenével adták át azt az örömet, amelyet Krisztus követése jelent életükben.

A szabadtéri színpadon egész nap egymást követték a katolikus oktatási intézmények bemutatkozó műsorai. Bemutatták Szent Pál életét, valamint sok szép Pünkösdölőt tánccal énekkel, veresekkel.

A családok számára Kruppa Levente görög katolikus pap tartott személyes hangú előadást, a keresztény családok a válsággal szemben címmel. Elmondta, természetesen mindannyiunkat érint az anyagi válság, de az Istennel és társunkkal való szeretetegységünk nem sérülhet. Ha igen, akkor az az igazi baj és kudarc. Isten ugyanis gondoskodik rólunk, ha az Ő tanítását követjük és a Bibliát tartjuk szem előtt és nem a most divatos „trend-bibliát” követjük. Erről tanúskodott Bechtold Péter és felesége Zsuzsanna, akik egy keresetből hat gyermeket nevelnek és Schreiner László és felesége Kati, akik hosszabb időn át élték meg a munkanélküliség nehézségeit.

A délután folyamán püspöki vezetéssel közös szentségimádáson imádkoztak az Egyházért, az egyházmegyéért, papi hivatásokért.

A nap szentmisével zárult, amelyet a megyés püspök az egyházmegye papságával tartott, az összes egyházközségből érkezett hívek részvételével.

A mise végén a püspök köszönetet mondott Ugrits Tamás irodaigazgatónak a szervezésért és mindenkinek, aki eljött, hogy együtt ünnepeljen az egész egyházmegye.

A családoknak és mindenkinek aktív kikapcsolódást, lelki megerősödést jelentő nap sikerének záloga a színvonalas programok bő kínálata volt, amihez hozzájárult a gyönyörű környezetben fekvő bodajki tábor.

- BPK -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor és Simon Erika

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk