4. Egyházmegyei Nap - beszámoló

2008. 05. 12. |

 

Idén 4. alkalommal rendezte meg a Székesfehérvári Egyházmegye pünkösdi majálisát a Bakony egyik legszebb pontján, Balinkán, a Tölgyes Táborban. A Biblia Évének jegyében megrendezett találkozóra 4 ezren érkeztek, köztük nagyon sok kisgyermekes család és fiatal.

A színes programokkal gazdagon felépített napot Spányi Antal megyés püspök előadása nyitotta meg: beszélt az ad limina látogatás (püspöki látogatás a Vatikánban) élményeiről, amelyben kiemelte a Szentatyával való találkozás kegyelmeit és azokat az eseményeket, tapasztalatokat, amelyeket a magyar püspökök egy közösségként élhettek meg. Az Egyházhoz való tartozás felelősségét és örömét azonban nemcsak a Rómában érezhetik meg a hívők – fogalmazott a főpásztor. A hit által összefogott testvéri közösséget minden egyházközség, lelkipásztori körzet megtapasztalhatja. Szétesett világunkban csak az Egyház hirdet egységet, békíti ki az ellentéteket, emeli fel az elesetteket, gyógyítja a sebeket reményt és életet sugározva.

Mindez azonban üres szó, „különvélemény” csak, ha nem éljük meg hitelesen saját életünkben. Ehhez erőfeszítéseket kell tennünk, ismernünk kell Egyházunk tanítását és szeretnünk kell. A hibákat is szeretettel kell kezelnünk, ahogy a családunkban is tesszük. Személy szerint mindenki felelős a hitéért, egyházáért és így a világért – hívta fel a figyelmet a főpásztor. Beszéde végén a családokkal, fiatalokkal az elesettekkel való törődés fontosságát emelte ki, mivel a világban őket éri a legtöbb támadás. Nem a magányból születik élet, hanem a közösségből. Fedezzük fel a közösségben rejlő gazdagságot, szeressük az Egyházat, a közösségeinket! Olyan világot építsünk, amelyben Krisztusnak is kedve telik! – buzdított végül a megyéspüspök. 

 

szabad ég alatt

 

A délelőtt során – a hagyományoknak megfelelően – az egyházmegye iskoláinak diákjai mutatták be műsoraikat. A Biblia Évéhez kapcsolódó jelenetek után zenés, táncos produkció következett a színpadon, hagyományőrző népi előadással. A gyermekek kézműves foglalkozások, arcfestés, íjazás, ügyességi- és sportvetélkedők és nem utolsó sorban a légvár közül választhattak. Idén külön meglepetés volt számukra az állatsimogató, a lovaglás, valamint az ingyen fagyi.

A nagyobbakat az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda, a Forró Capuccino Együttes koncertje és az Antiochia fiataljai várták „Láthatatlan Színházzal”. A Marianum iskola sportversenyeket, sorversenyeket, a cserkészek métázást szerveztek. Levente Péter és Döbrentey Ildikó művészházaspár közösen eltöltött 40 évükről tettek tanúságot a házasprogram keretében. Lehetőség volt színvonalas kézműves-vásárra, kegytárgyak, lelki könyvek vásárlására. Az egyházmegyei karitász büfésátrában, pedig a fogyatékkal élő fiatalok számára működtetett klub javára rendeztek gyűjtést.

 

szentségimádás a szabad ég alatt

 
 
A találkozót idén is közös szentségimádás és szentmise zárta, amelyet Spányi Antal megyés püspök mutatott be az egyházmegye papjaival és diakónusaival. A szentmisében a jelenlevő házastársakért, családokért külön Isten áldását kérte és megáldotta a családi Bibliákat is. „A Szentlélek szóljon hozzánk, ő újítsa meg hitünket, közösségeinket és szeretetünket!” Ezekkel a szavakkal zárta a főpásztor az egyházmegyei napot, ahonnét ismét lelkiekben megerősödve, élményekben gazdagon térhetett haza mindenki.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk