3. Egyházmegyei Nap - beszámoló

2007. 05. 28. |

 

Csak együtt mehetünk tovább…
Pünkösd Balinkán

A Székesfehérvári Egyházmegye harmadik alkalommal rendezte meg Egyházmegyei Napját, Pünkösdhétfőn, a Balinka-Tölgyes táborban. Évről-évre egyre többen, idén már 2500-an érkeztek a festői szépségű Galya-patak völgyébe, hogy imában, jókedvben, testben-lélekben felüdülve töltsék együtt a napot. Gazdag program várta a gyerekeket és felnőtteket, nagyszülőket és unokákat, tanárokat és diákokat, atyákat, segítőiket és még sorolhatnánk tovább.

 

öröm

 

A Szent Imre és Szent Erzsébet év keretében megrendezett eseményen a kicsiket sok játék, kézműves foglalkozás, légvár várta a „kölyökudvarban”. A plébániákról és iskolákból érkező „focirajongó” felnőttek és fiatalok az érdi Marianum iskola tanárai által megszervezett sportversenyeken vehettek részt.

Személyes meghívást kapott az egyházmegye főpásztorától minden egyházközségi képviselőtestületi tag, hogy az egyházmegye megújított törvénykönyvét megismerhessék, megvitathassák. Spányi Antal püspök atya és Hajdú Ferenc atya ismertette számukra az új elképzeléseket, amelyekben az egyházközségi elnököknek is kiemelt szerep jut majd. Plébánosaikkal együtt dolgozva, példát kell mutatniuk, elől kell járniuk hitben, a közösség szolgálatában, a közösségi programok szervezésében, a hívek mozgósításában. Jó hír, hogy van már követendő példa egyházmegyénkben a közeli települések képviselőtestületi elnökeinek összehangolt munkájára. 

 

játék

 

A karitász munkában résztvevők is külön meghívást kaptak, hogy Püspök atya személyesen beszélhessen a karitász csoportok megújulásáról a Szent Erzsébet év kapcsán. Minden karitászban szolgáló egyházközségi tagtól azt kérte, ne csak az adományok gyűjtésére és kiosztására figyeljenek, hanem arra is, hogy ők maguk váljanak ajándékká a rászorulók számára. Ehhez valódi közösség és sok ima kell.

A főpásztor azonban nemcsak a külön meghívottak, hanem az összes résztvevő hívő elé tárta az egyházmegyénket komolyan érintő nehézségeket, de természetesen az örömöket is. Beszélt azokról a hitet, az oktatást, az egészségügyet érintő támadásról, amely magánéletünket és az egész ország életét komoly nehézségekbe sodorják. Beszámolt azokról az egyházmegyét is érintő súlyos anyagi gondokról, - például az iskolák finanszírozásával kapcsolatban, - amelyeket a plébániák is megéreznek majd. „Csak összefogással, közös feladat- és felelősségvállalással tudjuk átvészelni ezt a nehéz korszakot. Csak együtt mehetünk Jézus után, együtt haladhatunk az úton, nem lehet külön válni, hiszen mi tagok, egy misztikus testet alkotunk”.- buzdított szavaival mindenkit Spányi püspök atya.

 

szentmisén

 

A szentségimádással és szentmisével záruló eseményen külön köszönetet mondott Spányi Antal püspök a nagy létszámban megjelenő paptársainak, akik sok-sok hívet hoztak magukkal. Kiemelten megköszönte az egyházmegye intézményeiben dolgozó pedagógusoknak, a gyerekek számára a nap folyamán biztosított sok-sok játékot, kézműves-foglalkozást, a katolikus iskolákból érkező felkészítő tanároknak és gyerekeknek a színvonalas, szép előadásokat. Megköszönte a móri kapucinus atyáknak és a fiataloknak az igazi Krisztusi örömöt árasztó, tanúságtevésüket, az Antióchia mozgalom fiataljainak, az ifjúsági pasztorációban dolgozó fiataloknak is a bemutatkozást és a tanúságtevést. A cserkészek is tevékenyen részt vettek abban, hogy a kisebbek jól érezzék magukat és nem utolsósorban a kispapok is vidám vetélkedővel készültek a fiatalok megszólítására. Személyes beszélgetésekkel mutatták be az érdeklődő fiataloknak a papi hivatásra készülők életét.  Köszönetet érdemeltek a Szent Imre vetélkedő és a családos program szervezői is. 

A nap végén Spányi püspök atya – egy mostanra már hagyománnyá váló ajándékot – a táborban található virágokból készített fűzért kapott a gyerekektől, hálából a szép napért, és hatalmas tapsot a hívek köszönete jeléül.

- BPK -
Fényképeket készítette: dr. Berta Gábor

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk