Hálaadás az első Magyar Szent Család közbenjárását kérve - beszámoló

2012. 11. 10. | | frissítve 2012. 11. 12.

 

Első alkalommal ajánlotta a szentek oltalmába Spányi Antal megyés püspök a magyar családokat, a Székesfehérváron együtt tisztelt Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt. 

 

a szentmisén



Az egyházmegye papságával koncelebrált püspöki misére a Székesegyház megtelt hívekkel. A munkanap ellenére minden egyházközségből érkeztek családok, gyermekek az egyházmegye központjába, hogy közösen ünnepeljék a családi életet, és kérjék a szentek védelmét családtagjaikra. Az ünnepségen részt vettek közéleti szereplők, a kormányhivatal, a megye és város vezetői is.

A püspök beszédében kiemelte: „Az isteni tervnek lényeges része, hogy az ember családban él: családba születik, szerető szülők nevelik. Családot alapítva lesz munkatársa az Istennek és adja tovább az életet.” Azok a szentek állnak hozzánk közel, akik olyan élethelyzetbe kerültek, mint amilyenbe mi élünk. Az első magyar szent család élete sem volt könnyű - hangsúlyozta a megyés püspök, ahogy a mai családok élete sem. „Egy olyan világban éltek, ahol másféle erkölcsi hagyományok voltak, ahol a keresztény hit még alig gyökeresedett meg.” Ma is sok nehézséggel kell szembenézni a keresztény családoknak, ezért kérnünk kell égi védelemért a szenteket. „Ők segítsenek bennünket ma is égi imáikkal, mint ahogy példájukkal, áldozataikkal, hitükből fakadó könyörgéseikkel segítették egy adott időben nemzetünk minden tagját, a magyarság minden családját!

Beszéde végén a főpásztor Mária oltalmazó leple mintájára jelképesen Gizella koronázási palástjának védelme alá helyezte a résztvevő családokat, és minden magyar családot. „Nagy ajándéka népünknek Istentől, hogy ez a szent család ott áll ezer éve e nép előtt, mint példakép, mint égi közbenjáró! Mária mellett, akire mint Nagyasszonyunkra tekintünk, e szent család népünk támasza és oltalma!”- mondta.

A szentmise egyik különlegessége volt, hogy az egyházközségeket képviselő családoknak átadtak a Hit Éve gyertyáját, a családok imáját és egy házi oltárt jelképező emléklapot, amelyen Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi alatt minden család kérheti az első magyar szent család oltalmát. Minden családnak szeretnék átadni ugyanezt a lelki-szellemi ajándékot - mondta Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató meghirdette az egyházmegye karácsonyig tartó kezdeményezését. Minden Fehérvárra érkező család az ereklyéket ingyen látogathatja meg a múzeumban és a magyar szent családnak ajánlhatja családját.

A szentmise végén a főpásztor, - ahogy Szent István a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta fel az országot, - az első szent család oltalmába ajánlotta a családokat. Arra kérte a szenteket, hogy imájukkal segítsék, erősítsék meg a magyar családokat.

Az ünnepség a Szent István Művelődési Házban folytatódott, ahol a Szent Imre Általános Iskola diákjai adtak elő a verses-zenés műsort a szentekről.  A családok megerősítésére Cserta Judit a RÉV Szenvedélybeteg Szolgálat volt igazgatója beszélt a család fontosságáról, az anyák és az apák nélkülözhetetlen szerepéről a gyermekek fejlődésében. Személyes tapasztalatait bemutatva egy volt szenvedélybeteg levelét idézte mintegy mottójául előadásának: „Tanítsatok meg a szeretetre, a hitre az emberek világának szeretetére!”- A családban élők életkilátásai jobbak, könnyebben megtalálják a kiutat minden nehézségből – mondta a szakember és arra biztatott, a hitben és szeretetben megélt családi élet biztonságában a gyermekek nem tévednek el az élet útvesztőiben.

Az ünnepség közös agapéval zárult.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 


 

Vonatkozó írások:

 Kapcsolódó anyag:

 

 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk