A szépség vonzásában - Interjú Spányi Antal megyés püspökkel

2020. 09. 07. | | 2020. 09. 21.

 

 

Megújítani mindent a szépség vonzásában – Interjú Spányi Antal püspökkel a Művészeti Akadémia Aranydíjáról

2020.09.21. – Spányi Antal székesfehérvári püspök és munkatársai hosszú éveken dolgoztak azért, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye kegyhelyei megújuljanak, és a Magyar Szent Család tisztelőinek zarándokhelyévé váljanak. A zarándokok méltó fogadásához és a szent helyek értékeinek bemutatásához szükséges modern infrastruktúra kialakítása a végéhez közeledik. A Székesfehérvári Egyházmegye megyés püspöke ezeknek az értékmentő és teremtő beruházásoknak elismeréseként a napokban vehette át a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét, a művészeti és a művészetet támogató területeken végzett kiemelkedő, illetve tartósan magas színvonalú tevékenységéért. A főpásztort a díj átvétele után kérdeztük.

Az Egyház jelenléte a kultúrában voltaképpen az Egyház jelenléte a társadalomban. Minden korban fontos volt az Egyház számára a művészet pártolása, inspirálása, mert az ember megszólításának hatékony, új formáit kereste benne. Püspök úr, mit jelent a kultúra evangelizációja, és meg tudja-e szólítani ma is az Egyház nemcsak a szakrális, hanem a profán művészetet?
Az Egyháznak alapvető küldetése az evangélium hirdetése, és ennek sokféle útja és eszköze van. Az utak és eszközök koronként változtak, de nyilván a lényeg ugyanaz maradt: az örömhírt kell elmondani oly módon, hogy az megérintse az embereket. Be tudják fogadni, hozzá tudják igazítani az életüket. Az evangélium terjesztésének kézenfekvő módja a tanítás, az igehirdetés, a prédikáció, de az Egyház mindig keresett más utakat is. A középkori templomokban, amikor az emberek nem tudtak olvasni, a falakra festették fel az úgynevezett Biblia Pauperumot, olyan freskó képeket, amelyekkel az evangéliumot tudták közvetíteni Az emberek a festményeket nézve megértették az igazságot, vissza tudtak emlékezni a képben elmondott tanításra. Természetesen, ahogy az idő múlott, a művészet is egyre magasabb szinten tudta átadni az Egyház által hirdetett krisztusi hitet. A művészetek pártfogásában ezért az Egyház mindig élen járt, mert fontos volt számára, hogy ezzel az eszközzel is hirdesse Isten Országát. Csodálatos alkotások születtek, amelyek természetesen nem a Vatikánnak szánt kincsek, hanem az emberiség közös értékei. Ezeket a szakrális alkotásokat azért őrzik és védik, hogy mindig láthatóak legyenek minden ember számára. A különböző művészeti eszközök természetesen ma is alkalmasak arra, hogy hirdessék az evangéliumot, amit egykor például Michelangelo, Raffaello és társaik jelenítettek meg alkotásaikban. De nemcsak az előző korok művészei tudtak létrehozni a lélek szépségéből, gazdagságából származó kulturális értékeket, a mai művészet eszközeivel is egészen kézenfekvő módon tudják hirdetni az örömhírt. Például a Püspöki Palotában egy ritka kuriózum az a szentkép, amely néhány éve született meg, amelyen Szent Imrét és feleségét láthatjuk egy ikonszerű alkotásban. De egy mai szőttes is képes hitünk legmélyebb igazságait elmondani. Persze, amikor szentekről szólnak a művek, akkor egyértelmű, hogy ezek szakrális alkotások, de a modern művészeti gyűjteményünkben olyan képek is vannak, amelyek első látásra nem nyilvánvalóan köthetők a Biblia tanításához. A művészet, amikor valami szépet akar alkotni, valami széppel akarja az embert megajándékozni, akkor a szépség forrását, végsősoron a legfőbb szépséget, magát az Istent jeleníti meg. A kellően érzékeny művész ezt úgy tudja közvetíteni, hogy az arra fogékony ember megértse benne, ez az alkotás Istenhez emel, gazdagít, valamit lehoz az Égiekből.

A Székesfehérvári Egyházmegyében nemcsak őrizték, de át is örökítették a kultúra eredményeit, értékeit, amelynek segítségével megerősítették, közérthetővé tették az Egyház tanítását. Az egyházmegye korábbi püspökei között több nagyszabású művelődéspolitikust is találunk. Püspök úr, elődei öröksége nyomán hogyan tudta folytatni az egyházmegye művészetpártoló tevékenységét?
Nagyon fontos a mi egyházmegyénknek, de az egész Egyháznak, hogy a művészetet pártoljuk, segítsük azért, hogy az evangélium terjesztésének sajátos eszköze legyen. Azt mindenki láthatja, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye történelmében a művészeti értékek elsősorban a barokk korhoz kötődnek, a legtöbb emlékünk ekkor született és maradt fenn. Ez részben azért is van, mert az egyházmegye 1777-ben került megalapításra, és amiatt is, mert viharos történelmünk során csak töredékesen maradtak meg szakrális emlékeink. Elődeim valóban művészetet pártoló püspökök voltak, akiknek fontos volt, hogy a hívek esztétikailag is szép templomba járjanak imádkozni. Gondjuk volt arra, hogy a kor legnevesebb művészeit kérjék fel, hogy az egyházmegye területén alkossanak. Maulbertsch és társai olyan alkotásokat hagytak ránk, amelyeknek csodájára járt az egész ország. És persze voltak fehérvári püspökök, akiknek az volt a feladata, hogy amit az elődök meg tudtak teremteni, azokat próbálják megóvni, megvédeni a későbbi korok emberei számára. Így van ez mai is, próbálunk új alkotásokat támogatni, amivel megajándékozzuk az egyházmegyét, de fontos és felelős dolgunk, hogy a meglévőket megőrizzük, restauráljuk, helyreállítsuk, és bemutassuk azt az eredeti szépséget, gazdagságot, ahogy megszülettek. Azt, amit egykor a barokk művész megsejtett a lelkében, és odatárt az emberek elé. Elsődlegesen azt hiszem, hogy most ez a megőrzés megújítás az, ami a jelen korunk feladata.

A Magyar Szent Család tematikus zarándokút kialakítása elsősorban a vallási és kulturális turisták igényeinek megfelelően járul hozzá a keresztény Magyarország bölcsőjének megismeréséhez, mind vallási, mind történelmi értelemben. De emellett a család szerepének fontosságát hirdeti. Célja az is, hogy az egyházmegyében a középkorban elindult zarándoklatok feléledjenek, és új, aktuális tartalommal megtöltött búcsújáró hellyé váljanak. Püspök urat mi inspirálta ebben a nagyszabású elképzelésben?
Az Egyházban minden beruházásnak és minden tevékenységnek célja az, hogy az embereket megkeresse, megszólítsa, lelküket gazdagítsa. Ami nem ezt szolgálja, az nem az Egyház küldetése. Mi itt Székesfehérváron mélyen megérintve érezzük magunkat Szent István életművétől és az Első Magyar Szent Család életétől. Úgy gondoljuk, hogy a királynak és családjának kedvelt helye volt Székesfehérvár. A királynő élhetett Veszprémben, Szent István kormányzott Esztergomból, de a közös családi élet itt volt Fehérvár biztonságos várában. Amikor elhatároztuk, hogy ennek a Szent Családnak a tematikus útját létrehozzuk, azt éreztük, fontos, hogy a magyar családok találkozzanak a Magyar Szent Család életével. Sok kihívással, problémával kell szembenézzen ma minden család, és itt nem elsősorban az anyagiakra gondolok, mert az ember ezekkel a nehézségekkel föl tudja venni a harcot. Az igazi kihívás, amikor alapjaiban, gyökereiben éri támadás a családot. Ma megkérdőjelezik, mi a család, mi az, amikor egy férfi és egy nő egy életre szóló közösséget vállal, és ezt nyitottá teszik az Istentől áldásként kapott gyermek befogadására. Ma mindenféle együttélés családnak számít, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy mi az Isten akarata. Ezért bátran ki kell állni, de ugyanakkor keresnünk kell azokat a támpontokat, azokat a lehetséges eszközöket, amelyek az Istentől elgondolt családi életet megerősítik. Azt gondolom, az első Magyar Szent Család egy nagyon szép példa erre. Sokféle különbözőség volt a két emberben, Istvánban és Gizellában. Származásukban egészen más gyökerekkel rendelkeztek, de elfogadták és szerették egymást, és hűségben élve, gyermekeikkel együtt tudtak egy hatalmas küldetést teljesíteni, még akkor is, ha ez igen nehéz volt a külső-belső politikai harcok miatt. A legnehezebb küzdelmük azonban gyermekeik elvesztése volt. Egy szülőpárnak azt hiszem, mindig ez a legkeservesebb dolog, ami érheti. De Szent István ebben is utat mutatott, hisz az Égiekhez fordult fájdalmában. Családja egy ezredéve példát mutat nekünk, és a mai családoknak szükségük van arra, hogy ilyen példát lássanak maguk előtt.

Püspök úr, az egyházmegye többi zarándokhelye is egy új szellemi-lelki lényeget kapott, ami valamilyen formában a családok életéhez kötődik.
Fehérváron kívül elmegy ez a zarándokút egészen Vértessomlóig. Ott a gyerekeknek egy kedves játszóteret tudtunk létrehozni, ahol játékos formában találkoznak a Szent Családdal azon a kegyhelyen, ahol a magyar családok gyermekáldásért imádkoznak, az új nemzedékért, és azért, hogy az Istentől kapott gyermeket hitben fel tudják nevelni. Valóban fontos, hogy a zarándokhelyeink minden szempontból megújulnak, akár Alsószentivánt nézzük, a nagyszülők zarándokhelyét, amely gyönyörűszép lett, vagy nézhetjük Ercsit, ahová a jegyeseket hívjuk. Mindegyik kegyhelynek az a célja, hogy a családokat és a hívő embereket megerősítsük. Most, hogy befejezéséhez érkezett a Bodajki Kegyhely helyreállítása, ahová a Magyar Szent Család együtt járt imádkozni, – és amelyet a templom előtt felállított emlékmű jól be is mutat, – jó látni, hogy Magyarország első kegyhelyére a hívek messze földről is eljönnek. Imádkoznak, és azt érzik, hogy itt egy olyan helyre érkeztek, ahol egy évezred imádsága sűrűsödik össze. Ennek a kegyelme megtapasztalható nemcsak a templom gyönyörűszép helyreállításában és a zarándokudvar nagyon jól sikerült kialakításában, hanem mindenekelőtt abban a légkörben, miliőben, amiben ez a kegyelmi erőtér ott van, és mindenkit megérint. Ezek a Szent Családhoz köthető alkalmak, lehetőségek és a hozzájuk kapcsolódó művészi alkotások, amelyek szépségükben, formájukban megragadják az embert, lelki kincseket közvetítenek. A szépség csak akkor ér valamit, hogyha belső kinccsé válik mások számára. Remélem, hogy ez a kulturális, lelki-szellemi gazdagság segíti ezt a nemzetet és vezetőinket abban, hogy erősek maradjunk a krisztusi úton járva. Azon az úton, amelyen 1000 éve megmaradtunk, és segít abban is, hogy értékeinket úgy képviseljük, hogy nemcsak a magunk és népünk életében, de egész Európában újra értékké váljanak. A régiek kardjukkal védték Európát, most mi hitünkkel és imádságunkkal és a szentek nyomán járó keresztény családi életünkkel próbáljuk meg segíteni, védeni a sajnos ismét segítségre szoruló kontinensünket.

Püspök úr mintegy 20 éves székesfehérvári egyházmegyés szolgálata alatt megkülönböztetett figyelemmel fordult a művészetek felé. Most a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét vehette át kultúrateremtő és értékmentő munkájáért.
Nagyon el lennék tévedve, és méltatlan lennék arra, hogy ezt a díjat átvegyem, ha azt gondolnám, ez az én személyemnek szól. Ez az elismerés, bizonyos vagyok benne, hogy azoknak a munkatársaknak is szól, akik itt az egyházmegyében velem együtt, ezekért a gondolatokért, eszmékért, célokért dolgoznak: a múzeum, a levéltár munkatársai, vagy mindazok, akik előteremtik az anyagi lehetőségeket. Így tudunk tenni valamit a szépért, azért, hogy az evangelizációs eszköztárunk gyarapodjon, gazdagodjon. Úgy gondolom, hogy ők mindannyian ennek a díjnak a birtokosai, hiszen ez egy közös munkának az elismerése. Fontos volt számunkra például, hogy a Püspöki Palota – bármilyen nagynak is látszik kívülről, valójában belülről nem olyan nagyon nagy – még nyerjünk tereket a kincseink bemutatására. Így jött létre a Látogatóközpont, amely azt hiszem, hogy a városnak egy nagyon szép épülete lett. Ez a Magyar Szent Család Zarándokút egyik állomása lesz. Nagyon örülünk annak, hogy megújulhatott külsejében a Palota, de ami nagyon fontos, Fehérvár templomai is, a Bazilika, a Vízivárosi templom, a Felsővárosi és a Ciszterci templom, amelyek mind-mind Isten dicsőségét hirdetik. És nagy öröm, hogy a ferences kolostort, amely most az Egyházmegyei Múzeumnak ad otthont, helyre tudtuk állítani eredeti formájában, szépségében, és tudunk új, modernkori lehetőségeket is kínálni az ideérkezőknek a pihenésre, az elmélyülésre. Modern eszközökkel be tudjuk mutatni azokat a kincseket, amiket szeretnénk tematikusan eléjük tárni, a hitet ébresztve. Hiszen szeretnénk bemutatni, mi szól az egy Istenről, a Szentháromságról, Jézusról és az apostolokról. Átadni a tanítást a kincseken keresztül is és evangelizálni. Még 2 év, és elkészül a Székesegyház a maga pompájában, és hiszem, hogy legalább olyan nagy élmény lesz oda belépni egy hívőnek, egy látogatónak, mint ahogy most élmény belépni a Bodajki kegytemplomba. Az ember azt érzi, hogy egy kicsit megnyílik a mennyország számára. Látva a gazdag díszítések felfelé törekvését, amely az ember szívét és lelkét az Égre emeli, valamit megpillanthat a mennyeiből, amit az Egyház Mindenszentek ünnepén meghirdet nekünk. Azt hiszem, minden embert, a nem hívőt is rá tud hangolni a szépség vonzása az isteni felé. Ha hagyjuk, hogy a szép elpusztuljon, akkor az életünk is vele együtt pusztul. Én azért kedvelem és szeretem szolgálni a szépet, mert egyházi küldetésemhez hozzátartozik, és mert azt remélem, hogy hívő és hitetlen egyaránt szebbé tudja tenni a lelkét a szépséggel való találkozással. Mert a szépség mindig Istenről szól.

Kép: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk