Barkóczy László

Az arisztokrata báró Barkóczy László 1792. január 9-én született Imreghen, Zemplén megyében. Alsóbb iskoláit Sátoraljaújhelyen és Pesten végezte, filozófiát Egerben, teológiát Pesten, mint a Központi Szeminárium növendéke, az egyetem Hittudományi Karán tanult. 1814-ben szentelték pappá. Érseki szertartó volt Egerben; majd Bogácson, 1818-tól Miskolcon plébános. Ottani munkájának elismeréséül lett 1829-ben egri kanonok. 1835-ben főesperesi megbízatást, 1836-ban címzetes apáti méltóságot kapott. Ugyanebben az évben Pesten a királyi ítélőtábla elnöke lett. 1837. január 12-én nevezte ki Ferdinánd király Székesfehérvár püspökének. Ez év május 19-én megkapta pápai megerősítését is. Negyedik elődje, Vurum József szentelte püspökké Nyitrán 1837. augusztus 6-án. Beiktatása az egyházmegye védőszentjének ünnepén, Nagyboldogasszony napján volt. Vele a reformkor szelleme érkezett el az egyházmegyébe. A legősibb intézmény, az Egyház képviselői, a főpapok ismerték föl először a köz javáért végzett munka fontosságát, az egyéni vagyon közösségi célú fölhasználását. Napirendre került az alsópapság jövedelmének kiegyenlítése és a falusi tanítók fizetésének rendezése. A papnövendékekből folyamatosan hiány volt; mégis, a betöltetlen plébániák, kápláni helyek száma idővel csökkent. Az idős papokról való intézményes gondoskodás első jelei 1840 táján kezdtek mutatkozni, ami a papság társadalmi megbecsülésének némi növekedéséről tanúskodik. Barkóczy Lászlónál mindez megmutatkozott a kispapokkal, a nyugdíjas papokkal, a nőneveléssel, a kulturális kérdésekkel való foglalkozásban. Törődött a népoktatással, az ifjúság vallásos nevelésével. Pártolta tudós papjait, a nagynevû, idős Fejér György (1766–1851) történetírót és a fiatal Pauer Jánost (1814–1889), történészt, későbbi bibliofil utódját.

Öt esztendő alatt végiglátogatta egyházmegyéje plébániáit, s felmérve a helyzetet sokat költött plébániaépületek és templomok – így a székesegyház – restauráltatására. Szemináriumi reformja és állásfoglalásai a papi lelkigyakorlatok kérdéséről remek szervező készségû és lelki mélységekre is fogékony emberről tanúskodnak. Szimbolikus erejû tette, hogy kutat fúratott, melynek vizét közhasználatra bocsátotta. A magyaralmási és a vérteskozmai templom, a pátkai és a csákberényi plébánia az ő gondosságának köszönhette a felújítást. Az alapi Szent Imre-templom az ő mûködése alatt épült. 1844. április 29-én megalapította a Szûz Mária szent és szeplőtelen szívéről elnevezett Társulatot, a keresztény szeretet gyakorlása, valamint a bûnösök megtéréséhez szükséges kegyelem kieszközlése végett. Más egyházmegyék is utánozták a kezdeményezését, ami azonban halála után nem talált folytatóra.

1846-tól betegeskedett. 1847. december 13-án hunyt el, nem sokkal Kopácsy József, a bíbort nem kapott prímás és Pyrker László egri érsek halála után. Végakarata szerint a szedreskerti temetőben temették el, december 18-án. Hamvait 1938 októberében szállították át a székesegyház altemplomába.


Címerleírás:

Családi címer. A négyelt pajzs első és negyedik részében fekete mezőben vörös oroszlán áll a középtengely felé fordulva, első lábai között az országalmával díszített aranyszínû, kétfarkú zászlót tart. A második és harmadik osztat kék mezejében koronán nyugvó, koronás angyalfő kiterjesztett fehér szárnyakkal. A pajzson két egymás felé fordított koronás sisak, koronás angyalfejjel, illetve zászlós oroszlánnal. Foszladék: arany-fekete, ezüst-kék.

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk