Szent Sebestyén emlékmise - beszámoló

2014. 01. 20. | | 2014. 01. 20.

 

 

 

Püspöki biztatás napi imára, engesztelésre Szent Sebestyént ünnepén

Szent Sebestyén napján, a pestisjárványtól való megszabadulás emlékére, a hagyományoknak megfelelően püspöki szentmisében ünnepeltek a hívek a Felsővárosi templomban, Székesfehérváron. A város lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet egy ünnepélyesen megírt és máig megőrzött okiratba foglaltak. E fogadalom értelmében építették a Szent Sebestyén-kápolnát 1749-ben, amelyet 1807-ben templommá bővítettek.

Spányi Antal megyés püspök a szentmise elején megköszönte a felsővárosi iskolások és óvodások műsorát, amelyben felelevenítették a város fogadalmának történetét, és örömét fejezte ki, hogy több mint 300 felsővárosi diák jelent meg az ünnepen. Köszöntötte Székesfehérvár polgárait, a városi vezetőket, paptestvéreit és kiemelten püspökelődjét, Dr. Takács Nándor ny. püspököt, aki ezen a napon ünnepelte születésnapját.

Beszédében a főpásztor megemlékezett a 275 évvel ezelőtti eseményekről, a város polgárainak Szent Sebestyén tiszteletére, böjttel és körmenettel kapcsolatos örök időkre tett fogadalmáról. Ezt az ősöktől kapott hagyományt töretlenül megőrizték a fehérváriak, tisztelve az ősök hitét, és remélve, hogy Isten ma is meghallgatja imáikat. „Szent Sebestyén példája nyilván sokat mondott az akkori embernek, látták benne a hőst, a hűséges embert, a meggyőződéséhez ragaszkodó hitvallót!„ – mondta főpásztor. Az elmúlt napokban ünnepelt Szent Margitra emlékezve imára és áldozatra buzdította a híveket: „A Nyulak szigetén, a domonkos kolostorban imádságnak és engesztelésnek szentelte életét. Így segítette az országot, az egyházat, a nemzetet, a magyarokat! Imái kedvesek voltak az Istennek, áldozatára béke és megbocsátás született ellenségek között, összefogással újjá építették az országot, és az elpusztított ország új fejlődésnek indulhatott!” A mi életünkből sem hiányozhat az ima és az áldozat, nekünk is kell tudatosan tenni, a saját családunk békéjéért, a gyerekek jövőjéért, az iskolák rendjéért, az erkölcs alapjaiért, az ember megbecsüléséért, a másik tiszteletéért, az értékek őrzéséért és továbbadásáért, a békés és normális együtt élésért! – hangzott el szentbeszédben.

A megyés püspök elmélkedésének zárásaként, a Szent Margit Imaközösségbe hívta meg az imádkozó embereket, az egyházmegye híveit, és minden jóakaratú embert is, hogy Szent Margit lelkületével, önként, lelki közösséget vállalva csatlakozzanak „- imádkozással és önmegtagadással felajánlott áldozattal - nemzetünk, családjaink jövőjét és jelenét segítő, a békés fejlődést, a hit értékének felismerését és az erkölcs szilárdságát előmozdítók közösségéhez.”

A szentmise végén Spányi Antal megyés püspök megáldotta a jelenlevőket és kérte Szent Sebestyén közbenjárását a város minden polgáráért.

A templom előtti téren a mise után köszöntőt mondott Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő és Földi Zoltán a Felsőváros önkormányzati képviselője. A búcsú a városrész közösségi házában folytatódott, a Felsővárosiak a hagyomány szerint fánkkal, forró teával és forralt borral vendégelték meg a búcsún résztvevőket.

BPK
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás és BPK


Szentbeszéd letöltése:   1401szentsebestyen_homilia.pdf (75 kB)

Szentbeszéd meghallgatása: 

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk