Sajtótájékoztató az egykori Bányakórház katolikus gimnáziummá fejlesztéséről - beszámoló

2018. 03. 09. | | 2018. 03. 10.

 

 

 

Az egykori bányakórházból katolikus gimnázium lesz Tatabányán

2018. március 9. - A Székesfehérvári Egyházmegyének lehetősége nyílt a Modern Városok Program keretében, hogy az 1900-ban épült tatabányai bányakórházat katolikus gimnáziumként működtesse tovább. Magyarország Kormánya 3,5 milliárd forintot biztosított a fejlesztés megvalósításához. A középületet a Magyar Állami Kőszénbánya Részvénytársulat építtette. Az ingatlan harminc évig állt üresen, korábbi tulajdonosként a megyei önkormányzat többször próbálta értékesíteni, miközben az épület teljesen leromlott, jelenlegi állapotában jelentős felújításra szorul. A romos építményben helyszíni bejárást tartott Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Bencsik János országgyűlési képviselő, Spányi Antal megyés püspök, Dózsa István püspöki vagyonkezelő és Turzáné Papp Erika, a tatabányai Szent Margit Katolikus Általános Iskola igazgatónője.

A helyszíni szemlét követő sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök és munkatársai bemutatták az elkészült terveket. A főpásztor elmondta, a létesítményt a kormány 2016 őszén adta a Magyar Katolikus Egyház tulajdonába, amely után megkezdődhetett egy alapos és mindent átfogó tervezőmunka.

Dózsa István püspöki vagyonkezelő ismertette a látványterveket. Hangsúlyozta: a felújítási koncepció törekszik arra, hogy külső megjelenésében, eredeti állapotába állítsa vissza az épületet. A hozzáépített arányokat jelentősen torzító részek visszabontásra kerülnek, a tornaterem és a hozzá kapcsolódó épületrészek úgy kerülnek kialakításra, hogy azok mellett a főépület marad meghatározó, hangsúlyos. A jóváhagyott bontási tervek alapján a főépületen kívül két épület marad meg, melyek későbbi fejlesztési lehetőséget rejtenek magukban: a rendelőintézet és a belgyógyászati pavilon épülete. A bontási munkálatokat május és augusztus között végzik el. A nyár végén, az új tetőszerkezet megépítésével már a felújítási munkálatok is elkezdődhetnek, melyek várható befejezési ideje 2020 februárja lesz.

A nyolc és négy évfolyamos képzést biztosító katolikus gimnázium a Szent Margit Általános Iskolával közös igazgatás keretében működik majd. Az oktatás két osztállyal indul el a 2019/20-as tanévben. A képzés fő iránya az idegennyelvek emelt óraszámban történő tanítása lesz. A leendő gimnázium tehát 2019 őszén egy ötödik és egy kilencedik osztályt fogadhat majd, az iskola felmenő rendszerben, nyolc év alatt éri el teljes létszámát.

Berta Kata
Forrás: Bencsik János országgyűlési képviselő Facebook-oldala
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk