Püspöki szentmise Urunk bemutatása napján - beszámoló

2013. 02. 02. | | frissítve 2013. 02. 04.


gyertyás körmenet a templomban


„Sokat tehet egy ember hite, egy ember imádsága, egy ember tanúságtétele is” – mondta Spányi Antal megyés püspök a karácsonyi liturgia befejező eseményén, Urunk bemutatásának ünnepén. A Magyarországon Gyertyaszentelő Boldogasszony néven ismert ünnepnap a Megszentelt élet világnapja is egyben. A székvárosban tartott püspöki szentmisére, ezért meghívást kaptak a székesfehérvári egyházmegyéből a papokon és szerzeteseken kívül a különböző lelkiségi mozgalmak és plébániai közösségek vezetői is, mindazok, akik elkötelezetten akarják hirdetni az evangéliumot, az örömhírt.

A szentmise elején a hagyományoknak megfelelően megemlékeztek arról, hogy Jézus megnyilatkozott az emberiség előtt, mert amikor Mária és József bemutatta a gyermek Jézust a templomban, az agg Simeon és Anna prófétaasszony felismerte Benne az Üdvözítőt. A főpásztor vezetésével a Hit Évének gyertyájáról meggyújtott gyertyákkal, körmenetben idézték fel Jézus szavait. "Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn.8,12)

A megyés püspök beszédében a hit átadásának, a megélt hit tanúságának fontosságát hangsúlyozta a mai világban. „Az Egyház hite és a mi hitünk is, Istentől kapott hit. Ez az, amit a Hit évében ünneplünk, amiről tanúságot akarunk tenni.” A megyés püspök arra is kitért, hogy a Gonosz ma nagy erőkkel támadja a hit szerinti életre törekvőket, lejáratni akarja és hiteltelenné tenni őket. Példaként állította azonban a szenteket és a ma is üldözést szenvedő keresztényeket, akik naponta százával adják életüket hitükért Ázsiában, Indiában, Afrikában, és szerte a világban. „Az alkalmi hitvallás ma nem elég, tanúságtevő életet kell élnünk, mint ahogy egyházmegyénk hitvallói tették: Prohászka püspök, aki szétosztotta mindenét, és önmagát is, és Isten felé vezette szavával, imáival, kereszthordozásával a magyarságot, hirdette az igazságot. Kaszap István, aki vállalta testi – lelki szenvedést és kitartó maradt az imádságban, nem törte meg a betegség szörnyű és súlyos keresztje sem. Bogner Mária Margit, aki Isten jelenlétében élt az elutasítottságban, a betegségben, de minden körülmények között tanúságot tett békével és lelke tiszta örömével” - tette hozzá a püspök.

Beszéde végén a főpásztor arra bíztatott, hogy egész életünkkel vállaljuk a tanúságot, hogy életünkkel kovásza lehessünk a világban az evangéliumnak, Jézus örömet és életet hozó tanításának. „Most ránk van bízva a világ, ránk van bízva a sokak által támadott család, a körülöttünk élők hite, ránk van bízva az egyház hitelességének képviselete, örömhírének hirdetése” – mondta a püspök.

 

A homília meghallgatása:   

 

A szentbeszéd letöltése: 1302gyertyaszentelo_homilia.pdf (75 kB)


BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és BPK



 

 Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2018. július >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2015

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk