Múzeumok Éjszakája kulturális rendezvény sajtótájékoztatója - beszámoló

2019. 06. 11. | | 2019. 06. 11.

 

 

Utazás és digitalizáció a Múzeumok Éjszakáján 2019-ben – Sajtótájékoztató a Székesfehérvári Püspökségen

2019.06.11. – A székesfehérvári Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatára idén is a Székesfehérvári Püspökség dísztermében hívták meg a fehérváriakat és minden, városba érkező vendéget. A hagyományoknak megfelelően Spányi Antal megyés püspök és Dr. Cser-Palkovics András polgármester invitált mindenkit a gondtalan, vidám kulturális kikapcsolódásra június 22-én este, a Múzeumok Éjszakájára. Az idei év fő gondolata, kiemelt tematikája a digitalizáció és az utazás lesz.

A sajtótájékoztatón a főpásztor visszaemlékezett arra, hogy 11 éve – 2008. június 17-én – a Püspöki Palota dísztermében hirdették meg először a közösen megszervezett székesfehérvári Múzeumok Éjszakája rendezvényt. „Azóta túlzás nélkül mondhatom, hogy városunk egyik legfontosabb kulturális eseményévé nőtte ki magát az először négy intézmény összefogásával megvalósított programsorozat. Azóta 26 szervezet és intézmény vett részt a szervezésben, s a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával megvalósított programokon több mint 45.000 látogatónak szereztünk maradandó kulturális élményt.”

Az összefogás a partnerek között azt is eredményezi, hogy Fehérvár Szabadbattyánnal, Táccal, Pákozddal és Herenddel is együttműködik a Múzeumok Éjszakáján. A püspök arról is tájékoztatott, hogy idén 16 székesfehérvári és vidéki szervezet fogott össze, hogy közel 100 program keretében a látogatóknak minőségi kulturális kikapcsolódást nyújtsanak. „Székesfehérvár, Pákozd és az idei évtől már Gorsium és Szabadbattyán között is ingyenes buszjáratok közlekednek. A rendezvényeket kizárólag karszalaggal lehet látogatni. A karszalagok minden helyszínen belépőként, a helyi buszjáratokon pedig menetjegyként használhatók. A hatéves kor felett kötelező karszalagokért legalább 200.- Ft adományt kérünk.” A főpásztor még hozzátette, 2019-ben a Múzeumok Éjszakája programsorozat országos, központi témája a digitalizáció és az utazás. „Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy e két fogalomnál jobban semmi sem írja le korunk embere életének kereteit. A napi mobilitás mellett a távoli utazás ma már szinte mindenki számára elérhetővé vált. Az internet segítségével pedig egy számítógép, vagy okostelefon használatával virtuálisan a világ szinte bármilyen tájára ellátogathatunk, anélkül, hogy egy lépést is tennénk. A digitalizáció és az utazás hatalmas lehetőségeket, de egyben kihívásokat is jelent. Bölcsen járunk el, ha a technikai eszközök rohamos fejlődésének ünneplése mellett észben tartjuk, hogy az emberi lélek változatlan. Lelkünk éppoly érzékeny és törékeny valóság, mint az emberiség történetében bármikor. Vigyázzunk rá, ne hagyjuk, hogy felgyorsult, rohanó világunk visszavonhatatlan nyomot hagyjon rajta!”

„Sokszor jogos vita folyik arról, hogy egy-egy fesztivál mit üzen, és milyen értékekkel bír, amiből sok esetben érdemes is tanulni. Azonban, ha van rendezvény, aminél ilyen vita nincs, az a Múzeumok Éjszakája, ami arról szól, hogy mire is lehetünk büszkék” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András, aki mindenkit meghívott a Múzeumok Éjszakája nyitó rendezvényére. Június 22-én 18 órakor adják át a székesegyház körül megújult II. János Pál Pápa teret, melyet a megyés főpásztor áld meg. A tér nemcsak Fehérvár, hanem a magyarság történelme szempontjából is fontos hely – hangsúlyozta a polgármester.

A tájékoztatón Smohay András múzeumigazgatótól megtudtuk, 2018-ban több mint 5700 látogatója volt a Múzeumok Éjszakája fehérvári programjainak. A karszalagokból befolyt összegből tavaly 843 diáknak biztosítottak lehetőséget, hogy megtekinthessék a fehérvári múzeumokat. „A programok nem jöhetnének létre, ha a város önkormányzata nem állna a közös kezdeményezés mellé, ami biztosítja, hogy a rendezvényen nagyon sok programot szervezhetünk” – mondta az Egyházmegyei Múzeum igazgatója, majd hozzátette. Rengeteg háttérmunka és egyeztetés szükséges ahhoz, hogy létrejöhessenek a programok az év legrövidebb éjszakáján, amely a Fehérvári Programszervező Iroda munkatársainak, Benkő-Igaz Krisztina szakmai vezető irányításának köszönhető. Nagyon sok különleges programot – koncerteket, bemutatókat, előadásokat – szerveznek ilyenkor, de a legnépszerűbbek mégis a tárlatvezetések – hívta fel a figyelmet a múzeumigazgató.

Spányi Antal püspök összefoglalva, a 2019-es Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatról elmondta: több, az országos tematikához tökéletesen illeszkedő programot is találnak az idei székesfehérvári események között. Ezek közül kiemelkedik a néhány hete megnyílt Ikarusz kiállítás, mely közelmúltunk és jelenünk utazásainak felejthetetlen eszközét, a magyar buszt mutatja be. A közösen szervezett rendezvény történetében pedig először idén fordul elő, hogy egy székesfehérvári intézmény elutazik a városból, s vidéki helyszínen mutatkozik be. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum ugyanis idén Herenden fogadja a Múzeumok Éjszakája látogatóit, akik a Porcelánmanufaktúra vendégei lesznek. Az ingyenes buszlehetőségre oda-vissza, június 17-ig, vagy a rendelkezésre álló helyek erejéig regisztrálni kell a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum e-mail címén (muzeum@szfvar.katolikus.hu).

Berta Kata
Fényképeket készítette Varga Mátyás

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk