Biblia Éve 2008 az év megnyitása  

 


Egyházmegyénkben a Biblia Évének közös megnyitására koncelebrált ünnepi szentmise keretében került sor 2008. január 19-én. Spányi Antal megyés püspök meghívta az egyházmegye papságát és híveit, hogy közösen, átimádkozva éljük meg a jubileumi évet. A püspöki meghívót olvashatjuk ezen a lapon.

A megnyitásról készült beszámoló >>  

 

az év megnyitása

 

"Boldog, aki olvassa"
(Jel 1,3)

 

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Isten ajándéka számunkra a Szentírás. Ebben találjuk Isten kinyilatkoztatását, melyet a szentírók, követve a Szentlélek sugalmazását, számunkra leírtak.

Ebben az esztendőben a Püspöki Kar a protestáns testvérekkel közösen meghirdette a Biblia Évét, hogy annak tanítását, a benne foglalt örömhírt jobban megismerjük. Isten igéjének ismerete azonban akkor éri el célját, ha teljesen betölti életünket és így Jézus akarata szerint ennek a világnak krisztusi kovásza leszünk, általunk épülhet Isten Országa a Földön.

 

 


 

Szeretettel meghívom az egyházmegye papságát, az egyházmegyében élő szerzeteseket és szerzetesnőket, a világban élő hívőket, hogy

 

*Vegyünk részt az ökumenikus imahét alkalmain, keresztyén testvéreinkkel közösen elmélkedjünk Isten szaváról és kérjük a Jézus szavai szerinti egység megvalósulását.

 

*Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén imádkozzunk közösen - legalább lélekben egyesülve - hogy Isten benső sugallatait mindig hűségesen követve, lelkiismeretünk szavára hallgatva járjunk az életszentség útján. Vegyünk példát Máriáról, az agg Simeonról és az idős prófétaasszonyról, Annáról, akik Istenre figyelve éltek.

 

*A Lourdes-i jelenések 150. évfordulóján, február 11-én kérjük a "Betegek gyógyítóját", hogy lelki bajainkból, erkölcsi hanyatlásunkból a kinyilatkoztatás kegyelme emeljen ki és segítsen, hogy a magunk megszentelésével hozzá járuljunk hazánk és népünk erkölcsi felemelkedéséhez.

 

*Április 19-én vegyünk részt a Biblikus Konferencián, melyet a Szent István Művelődési Házban rendezünk, hogy minél több, megalapozott és korszerű ismeretre tegyünk szert a Szentírással kapcsolatban.

 

*Áldozócsütörtökön, május 1-jén úgy legyünk templomainkban az egyházmegyei szentségimádáson, hogy meghalljuk Isten személyesen hozzánk intézett szavát, és arra készségesen tudjuk kimondani a magunk igenjét, miként azt tették Mária és a szentek is.

 

*Tekintsük meg a május 24-én nyíló Biblia Éve kiállítást, legyen ez közös programja a családoknak, a közösségeknek, mely által mélyülhet nem csak hitünk, de erősödhetünk emberi kapcsolatainkban is. Hívom e kiállítás megtekintésére más vallású és a hit örömét nem ismerő embertársainkat is.

 

*Szeptember 16-án, az egyházmegyei "Látónapon" keressük közösen Isten Szentlelkének segítségével a Biblia jobb megismerésének lehetőségeit.

 

*November 7-én a gyermekeket és ifjakat hívom, hogy a nekik szervezett biblikus vetélkedőn vegyenek részt, és tudásukról számot adva még több kedvet kapjanak a "Könyvek könyvének" alapos és benső megismerésére.

 

*2009. január 17-én hálát adó lélekkel köszönjük meg a Biblia Évének zárásakor az esztendő során kapott kegyelmeket, a benső gazdagodást.

 

 


 

Kérem egyházmegyénk templomi közösségeit, hogy minden templomba helyezzék ki alkalmas helyre a Szentírást, hogy az egész esztendőben legyen szemünk előttünk. A Szentírást nézve kerüljön a Biblia életünk középpontjába!

 

Meghívom egyházmegyénk tagjait, hogy olvassuk tanulékony lélekkel nagy püspökünk, Prohászka Ottokár biblikus írásait, különösen az Elmélkedések az Evangéliumról című könyvét, valamint más biblikus témájú műveket, hogy ne csak a Szentírás betűjét, de annak lelkét és szellemét is minél jobban megismerhessük.

 

Meghívom egyházmegyénk papságát, hogy az évi rekollekciókon, melyeket idén Prof. Dr. Rózsa Huba egyetemi tanár fog tartani, a megújulásra kész lélekkel vegyenek részt, és ezzel a lélekkel jöjjenek a bodajki papi zarándoklatra is augusztus 28-án. Szeressék és keressék a csöndet a zaj és nyüzsgés világában, hogy a lelkük mélyén szóló isteni szót jobban megérthessék! Így igazodva az Istentől kapott kinyilatkoztatásához, megújult lélekkel fogunk tudni megfelelni annak a pasztorációs feladatnak, mellyel építenünk kell egyházmegyénkben Isten Országát.

 

 


 

Meghívom az esperesi kerületeket, a lelkipásztori körzeteket, hogy egymást is segítve szervezzenek biblia köröket, tartsanak bibliaórákat, tegyék programjaik központjává a Szentírást!

Meghívom a családokat, a közösségeket, a lelkipásztori kisegítőket, minden katolikus testvéremet, hogy elmélyedve-elmélkedve olvassuk a Szentírást, lehetőleg minden nap. Legyen lelki életünk napi táplálója a szentáldozás mellett a kinyilatkoztatott tanítás! Ez szabja meg gondolatainkat és cselekedeteinket, ez adjon irányt életünknek és adjon lendületet tanúságtevő életünknek.

 

 


 

Meghívom a katolikus iskolákat, a pedagógusokat és a tanuló ifjúságot, hogy az osztályokban helyezzék el a Bibliát, találják meg annak módját, hogy naponta imádságos lélekkel olvassanak közösen belőle. Szervezzenek biblikus témájú faliújságot, mely segíti a szentírási ismeretek megszerzését.

 

 


 

Meghívom a fiatalokat, hogy merjék úgy olvasni a Bibliát, mint Isten nekik címzett üzenetét, és hogy azt, amit az olvasás által megismernek, bátran valósítsák meg életükben. Merjék életük jelszavává tenni: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!" (1Sám 3,9) Örömmel vegyenek részt Székesfehérváron, április 12-én azon az ifjúsági találkozón, mely a "Szentírás Napja" nevet viseli, és ezzel a lelkülettel jöjjenek Bodajkra szeptember 26-27-én, az "Egyházmegyei Ifjúsági Zarándoklatra".

Meghívom a betegség keresztjét hordozókat és a szenvedést viselőket, hogy legyen számukra a vigasztalás és lelki erő forrása a napi Biblia olvasás. Találjanak benne megnyugvást és reményt, találják meg általa a kereszthordozás értelmét, mely hasonlóvá tesz az értünk keresztjét hordozó Krisztushoz!

 

 


 

Meghívom a plébániákon működő karitász munkatársakat, hogy a Biblia olvasásából fakadó reményt és hitet fogadják be életükbe, és ezt sugározzák mindazok felé, akiknek gondjukat viselik, megerősítve őket keresztjük hordozásában, hogy kiegészítsék testükben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből, az Egyház javára. (vö. Kol 1,24)

Meghívom az összes jószándékú embert, hogy nyitott szívvel-lélekkel, a szellem fogékonyságával olvassák a Szentírást, hogy megsejthessék annak gazdagságát, életet formálni képes erejét, hogy életük több békében és lelki örömben telhessen.

 

Szentírás ünneplése

 

Hiszem, hogy annyi kegyelmet kapunk ebben az esztendőben Istenünktől, amennyi áldozattal a Biblia felé fordulunk, amennyi nyíltsággal olvassuk, amennyi elszántsággal akarjuk életünket a hozzánk szóló Isten szavához igazítani.

Hiszem, hogy a Biblia a kegyelem többi eszközével, az egyház tanításával és a szentségekkel képes arra, hogy belőlünk is szentet formáljon.

Hiszem, hogy a Biblia Évében megtapasztalhatjuk a szó igazát: "Boldog, aki olvassa!" (Jel 1,3)


Székesfehérvár, 2008. Árpád-házi Szent Margit ünnepén


Spányi Antal
megyés püspök


 

 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk