Tizenhárom nap alatt 3 millió a rászorultaknak a sajtótájékoztatóról - beszámoló

2010. 01. 14.

 

„Székesfehérváriak a székesfehérváriakért!”

 

a résztvevők

 

A Székesfehérvári Püspökség a Palota kertjében negyedik alkalommal szervezett adventi programokat, és igényes kézműves vásárt, melyet több ezer fehérvári polgár látogatott. Ezeknek az adventi rendezvényeknek kiemelt célja, hogy lehetőség nyíljék az emberek számára rászoruló embertársaik megsegítésére.

 

                      

 

                      

 

Egy új ajándékozási kultúra indult el a Püspökség szervezésében az Adventi Udvar jótékonysági vásárával, ahol elérhető áron, szép kézműves munkákat, igényes karácsonyi ajándékokat találtak a betérők. A fehérváriak már tudták: itt adni jó, mert az adakozó is ajándékozottá válik, az Adventi Udvarban való vásárlással embertársaikon is segítettek.

Sok székesfehérvári szívesen adakozik az aktuálisan meghirdetett jótékony célú gyűjtésekre, mert tudja, hogy segítsége, odaérkezik, ahová szánja. A Püspökségen ez év januárjában is a sajtó nyilvánossága előtt került átadásra az a pénzösszeg, amely az Adventi Udvar során adományokból gyűlt össze.

A Székesfehérvári Püspökségen megtartott sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök elmondta, hogy az Adventi Udvar programjai lelkiekben sokakat gazdagítottak, azonban a jótékonysági vásárnak is nagy vonzereje volt.  Megköszönte a város polgárainak a bizalmát:  ebben az adventben többen adtak, összességében közel ugyanolyan összeg gyűlt össze a rászorultaknak, mint tavaly. Ez a válság miatt is páratlan nagylelkűségre utal.

Eztán Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója beszélt arról, hogy magánemberként többször is szívesen belátogatott az Adventi Udvarba, mert lelkiekben sokat adott a hely. Úgy vélte, jó, hogy a színészek kiléphettek a színházból és így, a megszokottól eltérő módon is megmutatkozhattak a város előtt. Örültek, hogy adhattak.

Nagy Lajosné Krisztina az Egyházmegyei Karitász vezetője tájékoztatást adott arról, hogy az Adventi Udvar másodszor adott helyet „Az Egymillió Csillag a szegényekért” jótékonysági akciónak. Ilyenkor az országban egyedülállóan, nemcsak egy napon gyűjthet a karitász, hanem az egész rendezvény alatt. A gyűjtés eredményeként ezen a télen 16 családnak vittek tüzelőanyagot. Ez nemcsak kézzelfogható segítség, hanem lelki támasz is: a karitász vezető szavaival élve „az emberek szívében is melegség villan fel”.

Baráth István, a Videoton Holding képviseletében, mint szponzor jelent meg Kövecses László VTCD VIDEOTON Kompaktlemez-gyártó Kft. kereskedelmi igazgatóhelyettes kíséretében. A VTCD igazgatója a sajtó kérdésére elmondta: támogatják a lokális jótékonysági akciókat, bár országosan fesztiválokat is támogattak már jótékonysági céllal.

Ugrits Tamás irodaigazgató beszámolt fogyatékkal élőket foglalkoztató műhelyek, a biatorbágyi Kemence Alapítvány (520 ezer forint), a mányi Pro Vobis Alapítvány (573 ezer forint) gyűjtéséről, amelyet a két intézmény saját fenntartásukra fordít. Elmondta, hogy az Egyházmegyei Karitász 283 ezer forint értékben szállít ki tüzelőanyagot a rászorulóknak. Tájékoztatott arról, hogy a gyűjtés eredményeként a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja 600 ezer forintot (az intézetben lakó gyermekek nyári táboroztatására, tanulmányi kirándulások szervezésére költenek), a Teljes Élet Szociális Alapítvány Közhasznú Szervezet 90 ezer forintot (a fogyatékkal élő gyermekek táboroztatására használják fel) és a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány 150 ezer forintot (táci autista gyermekek részére kézműves eszközök, anyagok vásárlására fordítanak) kapott az adakozók révén.

Hangsúlyozta, hogy az Adventi Udvarba betérőket a megszokottól eltérő hangulat lepte meg: a jótékonysági lehetőségek, az igényes vásár és az üzenetekkel váró Betlehemhez vezető lelki út, valamint a gyertyagyújtási ünnepségek, együtt adtak igaz, adventi várakozást, lelki felkészülést. Aki bejött, láthatóan másképp ment el.

- BPK -
A fényképeket készítette: Temesvári Márta

 

 


 

 

 

Kapcsolódó hírek:

 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2015

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk