Szűz Mária Isten anyja - püspöki szentmise - beszámoló

2019. 01. 01. | | 2019. 01. 01.

 

 

 

Szűz Mária Isten anyja – püspöki szentmise

2019.01.01. – Mária, a Szentháromság második személyének, a Fiúnak test szerinti édesanya. Az év első napja ennek a misztériumnak a kötelező egyházi ünnepnapja, egyben a Béke világnapja is. Székesfehérváron a Szent Imre-templomban délelőtt püspöki szentmisében emlékeztek meg erről az ünnepről.

Spányi Antal, megyés főpásztor homíliájában felelevenítette az év utolsó napját, melyen hálát adtunk Isten kegyelmeiért, és kiemelte a mai nap három fő gondolatát: a rendelkezésünkre álló idő Istentől kapott ajándék; Mária istenanyasága alapvetően Isten megtestesülésében való hitünk kifejezése is; végül, bármennyire jelentéktelennek tűnhetünk önmagunk szemében, mi is felelősek vagyunk a békéért.

Az emberek egy része az óév búcsúztatásaként kiabál, petárdázik, hangoskodik az éjszakában. Ha az interneten próbálunk tájékozódni, akkor többek között azt a magyarázatot is kaphatjuk, hogy ezzel a zűrzavaros zajongással űzzük el a rosszat; egyfajta messzire kiabálása, elűzése ez a zűrzavarnak. Az emberek többsége tehát egy jobb életre vágyik, megvan az igénye a békességre: azonban ennek legjobb módja nem a zűrzavar, hanem az Istenhez fordulás.

Ha nem a netről, hanem Máriától próbáljuk megtudni a hogyant, akkor elmélkedjünk Mária életén, melynek minden mozzanata Isten felé mutat. Vegyük észre azt a belső hozzáállást, ami alkalmassá tette arra, hogy befogadja Jézust, és ezzel lehetővé tette, hogy a világ és így mi személyesen is megkaphassuk a legnagyobb ajándékot, fiát, azaz magát Istent, akiben mindenhez erőt kapunk. A békéhez is Általa jutunk.

Ha figyelünk a Szentlélek szavára, akkor a békesség fiaivá válhatunk. Ez természetesen mindannyiunk számára kihívás: akár környezetünk viharaival, akár belső tunyaságunkkal kell megküzdenünk. Tegyük meg ezt az erőfeszítést imában és tettekben, és építsük Isten országát, építsük a békét.

- Marian-
Fényképeket készítette: Simon Erika

 


 

Kapcsolódó hír:

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk