Szentmise a Székesegyház felszentelésének évfordulóján

2018. 11. 26. | 2017. 12. 07.

 

2010-ben készült kép

 

2018.11.26. - A Székesegyház felújítása miatt a Szent Imre templomban 17 órakor szentmise keretében adja át Spányi Antal megyés püspök az újonnan végzett világi lelkipásztori munkatársak számára a püspöki megbízólevelet. A képzés befejezése után 15 világi hívő tesz ünnepélyes ígéretet arra, hogy a plébános irányítása mellett, annak munkatársaként lelkiismeretesen végzi a rábízott lelkipásztori feladatokat.

Kiemelt módon is hívjuk ünnepünkre a plébániákon szolgálatot teljesítő világi lelkipásztori munkatársakat. A megbízólevelüket ők is ezen az ünnepen vették át; a közös szentmise egyben ígéretük évenkénti megújítását is jelenti.

Erre az ünnepségre meghívást kapnak a Prohászka Imaszövetség tagjai is, hogy együtt imádkozzanak a lelkipásztori kisegítőkért és a lelkipásztorkodó papságért.

 

 Korábbi évek beszámolói:

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk