Sajtótájékoztató - beszámoló

2018. 08. 10. | | 2018. 08. 10.

 

 

Székesfehérvár fogadalmi szentmiséjére érkezik a Missziós Kereszt – Megvan az idei év Szent István Érdemérem díjasa

2018.08.10. – „Idén is átadásra kerül a Szent István Érdemérem és Díj, amelyet egy olyan fehérvári polgárnak adunk át, akit a szentistváni értékrend szerinti élete következtében, méltónak találtunk a díjra” – mondta el a sajtónak adott tájékoztatón Spányi Antal megyés püspök, a Szent István Érdemrend és Díj Kuratóriumának elnöke és Csurgai-Horváth József levéltárigazgató, a Kuratórium tagja. Ugrits Tamás pasztorális helynök, irodaigazgató a Székesfehérvári Püspökség jelentős és fontos eseményéről, az augusztus 14-i szentistváni országfelajánlás napjának programjairól beszélt, amely egyben a város legnagyobb és legrégibb hagyományoknak örvendő fogadalmi ünnepe is.

„A Szent István Érdemérem és Díj a város egyik kiemelt civil díja. A kuratórium azt a teljesítményt kívánja a díjjal elismerni, ahogy a díjazott Szent István lelkülete, az Ő szellemisége, erkölcsisége szerint él, másokat segítve, maradandó értékeket felmutatva” – mondta Spányi Antal püspök.

A székesfehérvári ünnepekhez szervesen kapcsolódik a zarándokkereszt érkezése is, hisz a kereszt azoknak a szenteknek az ereklyéit őrzi, akik a város számára is fontos szentek, és akik minden bizonnyal Fehérvárra zarándokoltak egykor, Szent István és Szent Imre sírjához.

Ugrits Tamás a sajtótájékoztatón elmondta, történelmi városunk ünnepi eseményei közt szerepel az augusztus 14-i, a Magyar Szent Család ereklyéinek jelenlétében történő imádságos ünneplés, amelyen Spányi Antal megyés püspök a szentek és Mária oltalmát kéri hazánkért és minden keresztény családért. Ez az ünnep most egy új színfolttal, lelki programmal egészül ki. „A 2020-as budapesti Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus Missziós keresztje augusztus 14-én a Fogadalmi szentmisénk ünnepére érkezik Székesfehérvárra.

A kereszt ünnepélyes fogadására a Szent Imre-templomban 10 óra 30-kor kerül sor. 12 órától 15 óráig szentségimádás lesz, majd 15 órakor a Kongresszusról kapnak tájékoztatást a hívek. A 17 óra 15-kor kezdődő központi imaóra után 18 órakor a Magyar Szent Család ereklyéinek jelenlétében a Fogadalmi szentmisével köszöntjük a keresztet.

Augusztus 15-én délelőtt az ünnepi szentmisék keretében állítjuk központba a kereszt üzenetét. 12 és 17 óra között katekézisre és szentségimádásra várjuk a híveket. A Missziós Kereszt záróeseménye este 6 órakor püspöki szentmise keretében történik.”

Az augusztusi 14-i eseményekről szóló tájékoztatás után Spányi Antal megyés püspök megáldotta a Püspökség udvarára került barokk szobrokat, amelyeket a Székesegyház külső felújítása okán kellett restaurátori és állagmegóvási szempontok alapján biztonságos környezetbe elhelyezni.

Berta Kata
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás
 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk