Rangos elismeréseket mutattak be az egyházmegye Szent Gellért Hoteljében - beszámoló

2016. 02. 09. | | 2016. 02. 11.

 

 

Rangos elismeréseket mutattak be az egyházmegye Szent Gellért Hoteljében

2016.02.09. - Országos elismerést kapott a Székesfehérvári Egyházmegye tulajdonában álló Szent Gellért Hotel belsőépítésze és a szálloda sörözőjében fogyasztható püspöki sörök készítője. A díjakat természetesen a fehérvári szállodában mutatták be a sajtó munkatársainak és turisztikai szakembereknek.

A Székesfehérvári Egyházmegye, mint Székesfehérvár jelentős turisztikai látványosságainak tulajdonosa, az épített egyházi örökség védelme mellett nagy gondot fordít a turizmushoz és vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatások minőségére is. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, a Püspöki Palota, a belvárosi templomok évente sok ezer turistát vonzanak. „Az egyház bölcsessége és évezredes hagyományai intenek bennünket, hogy a hozzánk érkező vendégekről lehetőségeink és tehetségünk szerint a legjobban gondoskodjunk. 2014-ben önerőből újítottuk fel a Szent Gellért Hotelt. Tervezésére Somogyi Pál belsőépítészt kértük fel, akivel 2007-ben a Barátok boltja, 2013-ban pedig a Szent István Művelődési Ház egy részének felújítása során is dolgoztunk már együtt. Nagy örömmel értesültünk róla, hogy a Vigadóban 2015 decemberében egyházmegyénk megbízásából készült munkájáért átvehette ≫Az év belsőépítésze díjat.≪” - hangzott el Spányi Antal püspök köszöntőjében.

Somogyi Pál Ferenczy-díjas építész a 2000-ben átadott hotel komplett belső áttervezésével, harmonikusan kapcsolta össze a szálloda kettős funkcióját: a világi nyitottságot és a kifejezetten hitéletet szolgáló, egyházi vendégforgalmat. „Az enteriőr tervezés mindig a hangulat tervezése is, a csomópontokba bele lett rejtve a szakralitás, az anyagok, fények, részletek gazdagsága adta ki az egészet. Fontos szempont volt, hogy aki belép ide, érezze, hogy a léleknek itt nagyobb szerepe van.” – hangsúlyozta az építész a sajtótájékoztatón.

A szálloda földszintjén nyílt meg a város első kézműves sörözője, ahol 2015. augusztusától fogyaszthatók a Székesfehérvári Püspök Sörei. A megyés püspök megrendelésére, egyedi recept alapján Németh Antal sörfőző készíti a sörkülönlegességeket, Pein Ádámmal közös vállalkozásukban, a Monyo Sörfőzdében.  A Szent Imre búzasört, a Szent Gellért pilseni típusú sört és a Prépost portert kizárólag Székesfehérváron, a Szent Gellért Hotel földszintjén működő kézműves sörözőben lehet kapni. A manufaktúra, a 2015. szeptemberében megrendezett 10. jubileumi Főzdefeszten nyerte el az Év Sörfőzdéjének járó kitüntetést, majd idén februárban, az írországi The Dublin Craft Beer Cup 2016 nevű versenyen öt bronzérmet szerzett a sörfőző vállalkozás. „A kézműves sörök területén az egyház kezdi visszahozni azokat a hagyományokat, amelyek évszázadokig megvoltak.” - mondta el Németh Antal sörfőző mester, aki hangsúlyozta, nagy büszkeség számukra, hogy a fehérvári püspök sörét készíthetik, és hogy régi, lokális hagyományokat követve a sörök helyben kaphatók.

Székesfehérvár tehát egy régi, újjávarázsolt épülettel és egy gasztronómiai különlegességgel gazdagodott. Akik a székesfehérvári Szent Gellért Hotelben járnak az építtető, építők és belsőépítész, gyümölcsöző egymásra találásának eredményeként az épület külső-belső újjászületésének lehetnek tanúi, ahová jó betérni, ahol jó vendégeskedni és jó lélekben felemelkedni. A korszerű szálloda újabb példa arra, hogy a magyar kortárs építészet jeles alkotásai mögött gyakran, - ez esetben is – egy igényes egyházi megbízó áll. 

Berta Kata
Fényképeket készítette Lakata Pál

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk