Pünkösdvasárnap püspöki szentmise volt a székesfehérvári Szent Imre templomban - beszámoló

2020. 05. 31. | | 2020. 05. 31.

 

 

Tegyük lelkünket késszé Isten titkának befogadására – Püspöki szentmise pünkösd napján Székesfehérváron

2020.05.31. – Pünkösd vasárnapján, a Szentlélek eljövetelének ünnepén mutatott be szentmisét Spányi Antal megyés püspök, Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgatóval és Dózsa István plébánossal a Szent Imre-templomban. „Pünkösd ünnepe ott él a magyar ember szívében, hozzátartozik az életünkhöz, mindannyiunk életéhez” – hangsúlyozta a főpásztor. „Fontos, hogy a Szentlélek mindig megújítson minket, elevenítsen meg bennünket keresztény lelkiségünkben, buzgóságunkban, és segítsen bennünket, hogy életünkkel azt az Egyházat építsük, amelynek ez a nap a születésnapja is.”

A megyés püspök beszédében kiemelte a Lélekben megnyilvánuló Isten teremtő erejét, végtelen szeretetét. „Titkokat valóra váltó akarata valósul meg a Szentlélek által, aki, mint Isten, olyan csodálatos. Annyi szépet elmondanak róla teológusok, költők, énekesek, és olyan sokszor tudunk mi is Lélekhez fohászkodni erőért, hogy segítsen minket gyengeségeinkben. Segítsen, mert könnyen megkísért ez a világ, és a tévelygésbe elbotlunk.”

A főpásztor felhívta a figyelmet arra is, a keresztény ember a Lélek által nem veszítheti el a reményt. „Világosan értsük meg; Isten azért adta Szentlelkét, hogy bennünket olyanná tudjon formálni, amilyen Ő a teremtésben elgondolt minket. Ezért nem a mindennapi dolgainkban kell segítségül hívni, és nem a magunk akaratára támaszkodva cselekedni, hanem meg kell értenünk, mit akar Krisztus, amikor nekünk adja a Szentlelket. Miért küldi el nekünk Isten Szentlelkét az Atyától első ajándékul. A Lélek titkát az értheti meg, aki saját lelkét késszé teszi a titok befogadására. Aki helyet készít szívében, önmagában, életében, lelkében. Hogy már ne önmaga éljen, hanem Isten lelke otthonra találjon benne. „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” – mondta Szent Pál, aki megértette ezt. Az Ő élete világos tanítás, életpéldája elkísér bennünket, hogy meglássuk, mi is csak azt akarjuk és keressük, amit Isten kíván tőlünk.”

„Ha készek vagyunk meghallani Isten szavát, akkor van mit kezdenünk Szentlelkével. Akkor teret adunk az isteni léleknek, fölhúzzuk azt a vitorlát, amelyet Isten szele, maga a Szentlélek tud fújni, irányítani, hogy odavigye életünk csónakját, ahová Isten akarja, az Ő szándéka szerint” – fogalmazott a püspök, majd hozzátette. „Ezen a napon Krisztus világosan kimondta, miért adja nekünk a Lelket, hogy legyünk Krisztusi emberré, Krisztus szavait megértő és azokat tolmácsoló emberré. Vagyis legyen az életünk tanúságot tevő élet. … Isten Szentlelke megújít, hogy növekedjünk hitben, és az Úr ajándékaként növekedjen közöttünk a béke és a szeretet.”

A járvány okozta veszélyhelyzet miatt, a bérmálás szentségének kiszolgáltatását nélkülöző szentmisét az Alba Regia Zenekar megjelent tagjai tették szebbé, ünnepélyesebbé zenei szolgálatukkal. Gregorián dallamokat és Ave Mariát énekelt Radics Éva előadóművész, tanár. Végül egy rövid koncertet adtak a szimfonikus zenekar tagjai, Fóris István oboatanár szólójával.

Berta Kata
Fényképeket készíytette Lugosi Balázs

 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk