Prohászka Ottokár emlékmisehalálának 83. évfordulója alkalmából

2010. 04. 10. |

 

Helyszín: Központi Papnevelő Intézet, Egyetemi templom

Isten, ahogy az ősegyháznak, úgy minden kornak küld szenteket, akikre szükségünk van, hogy igaz, krisztusi életet tudjunk élni. Mi magyarok Isten szeretetéből nagyon sok szentéletű embert kaptunk, akik előttünk állnak példájukkal. Ilyenek Mindszenty bíboros, Meszlényi Zoltán, Bódi Mária Magdolna, Kaszap István, Brenner János, Bogner Mária Margit és biztosan ilyen Prohászka Ottokár is, aki hivatása teljesítése közben, a szószéken kapta a hazahívó szót az Atyától. 

Részlet a 2009-es beszámolóból

 

 

 

Prohászka Ottokár püspököt 1927. április 2-án, a budapesti Egyetemi templomban lelkigyakorlatos beszéde közben agyvérzés érte, amely másnap a szomszédos szemináriumi épületben a halálát okozta. Az évfordulóról hagyományaink szerint Budapesten, ezen a helyszínen emlékezünk meg.

A Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, Spányi Antal és a Központi Szeminárium rektora tisztelettel meghívja Önt a Prohászka Ottokár emlékére rendezendő ünnepségre.

2010. április 10. (szombat)
Központi Papnevelő Intézet, díszterem
(1053 Budapest, Papnövelde u. 7 h )
valamint az Egyetemi templom

 

 

 

 

Program:

16 h 00 – 17 h 45 Tudományos konferencia, melyen elnököl: Mózessy Gergely

16 h 00 Kuminetz Géza: Köszöntő

Előadások (16 h 10 – 17 h 45 )

16 h 10 – 16 h 30 Kőrösiné Merkl Hilda: „A különb élet vágya”. Prohászka Ottokár gróf Széchenyi Istvánról
16 h 30 – 16 h 55 Szabó Ferenc SJ: A történelem Istene. Prohászka történelemteológiája

16 h 55 – 17 h 05 szünet

17 h 05 – 17 h 25 Orvos Levente: A „sentire cum Ecclesia” ignáci elv nyomai Prohászka írásaiban
17 h 25 – 17 h 45 Barlay Ö. Szabolcs: Horváth Kálmán Prohászka-riportjainak geneziséhez

18.00 Emlékmise
Főcelebráns: Spányi Antal

A szentmise után koszorúzás Prohászka Ottokár mellszobránál a szeminárium kertjében.

Plakát letöltése:  1004prohaszka.jpg (222 kB) 

Szeretettel várunk mindenkit!

 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk