Nagypénteki szertartás - beszámoló

2014. 04. 18. | | 2014. 04. 19.

 

 

Az egyház sem Nagypénteken, sem Nagyszombaton nem mutat be szentmiseáldozatot. A megrendülés csendje jellemzi a liturgiát. A Székesegyházban a nagypénteki szertartást Spányi Antal megyés püspök vezette, aki a csöndes bevonulás után arcra borult az oltár előtt. Mindeki más - a papok, papnövendékek, az asszisztencia és a hívek – térden imádkozott.

A szertartás ünnepélyesség nélkül, a legnagyobb egyszerűségben zajlott: olvasmányok fölolvasása, majd a passió eléneklése után Spányi Antal rövid szentbeszéde követett.

Ezen az estén az egyház az egyetemes könyörgésekben hosszasan és mindenkiért imádkozik. Eztán következett a kereszthódolat: a hívek térdhajtással haladtak el a feszület előtt. Közben az altemplomból fölhozták az Oltáriszentséget, ahová az áldoztatás után visszatért.

A szertartás könyörgéssel ért véget, elbocsátás nem történt, hiszen nem volt szentmise bemutatás – a főpásztor az asszisztenciával együtt csöndben távozott.

A szertartás után a papnövendékek litániát imádkoztak a templomban.

- Marian -

 


 

A rákövetkező napon, Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik.

 


 

Korábbi évek beszámolói

 


 

Kapcsolódó oldal - az események összefogó oldala:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk