Nagycsütörtöki - Utolsó vacsora - emlékmise - beszámoló

2016. 03. 24. | | 2016. 03. 24.

 

 

2016. március 23. - Nagycsütörtökön este, az utolsó vacsora emlékére tartottak püspöki szentmisét a székesfehérvári székesegyházban. Ez a szombat esti vigília mise előtti utolsó szentmise. Beléptünk egy nagyon intenzív liturgikus időbe: a Dicsőség eléneklése után a harangok és templomi csengők elhallgattak és legközelebb a feltámadás örömében szólalnak meg újra.

A homíliában a főpásztor szólt a hívők közösségéhez és emlékeztetett rá: Jézus mindenben hasonlóvá vált hozzánk, a bűnt azonban nem ismerte. Minden az övé lehetett volna, de mindenről lemondott értünk, mert szeretettel akart minket, nem a bűnösségünket nézte, hanem szétosztotta magát nekünk szavaiban és tetteiben. Általa gazdagodunk és tőle kapjuk az erőt a jóra.

Szeretetének titkát ezen az estén három formájában szemlélhetjük: megalapította az Oltáriszentséget, melyben velünk maradt; papságot adott nekünk, akiket lefoglalt magának és küld hozzánk; a lábmosásban pedig példát mutatott a szolgáló szeretetre.

Az ő parancsa, hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket: odaadással és elfogadással. Ma este ezt a legnagyobb szeretetet ünnepeljük: a Krisztust. És imádkozunk azért, hogy mindannyian az atyai házba érkezzünk.

A homília után a lábmosás szertartásához a főpásztor miseruháját leváltotta, vászonkendőt kötött maga elé és megmosta a város képviselőtestületeiből érkezett 12 férfi lábát.

A szentmise végén az Oltáriszentséget gyertyák közt kísérték ki a templomból: Nagypénteken és Nagyszombaton üres a tabernákulum. Az oltárfosztás mély jel, mely bevezeti az eztán kezdődő eseményeket; a megyés püspök és az asszisztencia ünnepélyesség nélküli csendben vonult ki.

A templomban kialudtak a fények, eztán már csak a szentélyben volt némi világosság: a Lamentáció eléneklése kezdődött. A virrasztás során Jeremiás szavai megelevenedtek, indult az esti zsolozsma és egyre mélyebbre vezetett minket a nagyhetet megnyitó éjszakába.

- Marian -
Képek: Somogyi Tamás

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk