Mindenszentek ünnepén püspöki szentmise a székesegyházban

2013. 11. 01. | | frissítve 2013. 10. 31.

 

Időpont: 18 h 00
Helyszín: Székesegyház 

 gyertyák és kezek

 

Mindenszentek napján Spányi Antal megyés püspök tart szentmisét, minden  szent tiszteletére illetve azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepén, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a szentek naptárában. A szentmise után  tartjuk a megemlékezést elhunyt szeretetteinkről.  

Ezt követően az altemplomban püspökelődei sírjánál imádkozik az elhunytak lelki üdvéért. A főpásztor szeretettel várja mindazokat, akik nem tudják szeretteik sírját felkeresni.

 

 


 

A halottak-napi búcsúnyerés feltételei: Aki a temetőt ájtatos lélekkel látogatja, és legalább lélekben imádkozik a megholtakért, november 1-től 8-ig mindennap teljes búcsút nyerhet. Feltételek: gyónás, áldozás, imádság a pápa szándékára. Az év többi napján részleges búcsút lehet nyerni a temető meglátogatásakor. Akik halottak napján (vagyis az azt megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig) meglátogatnak egy templomot, vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételekkel. A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet kell imádkozni. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző, vagy következő vasárnapon és Mindenszentek ünnepén is.

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk