Kaszap-Est a Párbeszéd Házában - beszámoló

2018. 09. 17. | 2018. 09. 19.

 

 

Nem legenda, mérce – Kaszap Istvánra emlékeztek a Párbeszéd Házában

2018. szeptember 17. - Kaszap István (1916–1935), a fiatalon elhunyt jezsuita novícius tiszteletére rendeztek emlékestet az Ars Sacra Fesztivál keretében a budapesti Párbeszéd Házában szeptember 17-én. Az esten a Parastúdió előadásával és kerekasztal-beszélgetéssel idézték fel a fiatal hitvalló emlékét.

Kaszap István 1916. március 25-én született Székesfehérváron, tanulmányait a helyi ciszterci gimnáziumban végezte. Tagja volt a Mária Kongregációnak, emellett lelkesen cserkészkedett is. Érdeklődő, impulzív fiatal volt, ami sokszor a tanulás rovására ment, azonban a fiú korához képest szokatlan érettséggel látott hozzá az önneveléshez: színjelesre érettségizett, emellett ifjúsági tornászbajnok is lett. Azonban nem sokkal azután, hogy 1934-ben belépett a jezsuita rendbe, szervezetét ismeretlen betegség támadta meg. A fájdalmas kezelések és a sok testi szenvedés mellett az is megnehezítette helyzetét, hogy 1935-ben el kellett hagynia a rendet. Székesfehérváron hunyt el ugyanabban az évben, december 17-én: utolsó erejével – mivel beszélni egy korábbi műtét miatt már nem tudott – még papírra vetett néhány sort szüleinek, majd elvesztette eszméletét, és fél óra múlva meghalt.

Ezt az utolsó fél órát idézte fel immár negyedik alkalommal a Párbeszéd Házában a kisteleki Parastúdió Paraliturgikus és Rituálpedagógiai Egyesület. A spirituális mozgásoratóriumként megnevezett előadás közös munka: workshop keretében állította össze Liszkai Tamás röszkei plébános, az egyesület projektvezetője, valamint a darab szereplői.

Az előadás Kaszap István életének utolsó perceit a novícius naplójegyzetei, kortárs tanúvallomások, József Attila, Sík Sándor, Ortega y Gasset, Sigmund Freud és Popper Péter szövegeinek felhasználásával, valamint meghökkentő, elgondolkodtató dramatikus eszközökkel jelenítette meg. Ki volt Kaszap István? Miért pont ez a fiatal emelkedett ki társai közül? Vajon megadással fogadta a szenvedést, vagy ő is lázadt olykor-olykor, mint bármelyikünk?

A kerekasztal-beszélgetést Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Kaszap István boldoggáavatási eljárásának viceposztulátora vezette be, aki először az előadás szereplőit kérdezte a darab során őket ért benyomásokról, majd az est fővédnökéhez, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspökhöz fordult. A főpásztor elmondta, számára Kaszap István az erőt képviseli, azt az erőt, ami az embert próbálja megtartani. Olyan ember volt ő, aki tudott harcolni önmagáért és Istenért. Volt célja, ezt kell ma is erősíteni fiatalokban. Spányi Antal felidézte, hogy emiatt választották mind a 2016-os Kaszap István-emlékév, mind pedig a 2018-as Katolikus Társadalmi Napok mottójául azt, hogy „van célom”.

Lakatos Gergely cserkész őszinte vallomást tett: kamaszként nem volt számára vonzó Kaszap István életútja, azonban az évek során rájött, a novíciust nem a „tökéletessége” miatt tisztelik, hanem azért, mert nem volt tökéletes – de törekedett a tökéletességre, megküzdött a céljaiért. „Nem azt kell mondanunk, hogy vannak álmaink, hanem hogy vannak céljaink!” – buzdította a hallgatóságot Lakatos Gergely.

Hasonló dolgokat emelt ki Kaszap István életpályájából Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes: „Kaszap István gimnazistaként sokoldalúan kötötte le magát, s ez jelentősen lerontotta tanulmányi eredményeit. Azért rendkívüli szent, mert eldöntötte, hogy ezt kijavítja: egy fiatal, aki képes arra, hogy belássa, elvétette a fontossági sorrendet, és ezt ki is javítsa, igazán figyelemre méltó.”

Tóth Tamás székesfehérvár-vasútvidéki plébános, Kaszap István sírjának őrzője élő, jelentős, sőt, felekezeti határokon átívelő kultuszról számolt be. „Nem is kell virágra költenünk” – jegyezte meg tréfásan a plébános. A Kaszap Istvánt övező tisztelet kapcsán két fontos gondolatot fogalmazott meg: az első, hogy az élet az élet után kezdődik, a második pedig, hogy ne keseredjünk el, hiszen mindig van remény. Lehet nagyon hétköznapi emberként is üdvözülni.

Barczi Zsolt cserkészvezető 1992-ben alapította meg csapatát a Pest megyei Turán. Beszédében elmondta, azért Kaszap Istvánt választotta névadójuknak, mert nem csak egy nevet, egy legendát akart nyújtani a csapathoz csatlakozó fiataloknak, hanem mércét. Barczi Zsolt 2006-ban Ablak a fényre címmel rockoratóriumot írt Kaszap Istvánról, melyet a helyi fiatalokból verbuválódott Kaszap István Turai Emlékzenekar adott elő.

Rudán Mária, az Ignáci Pedagógiai Műhely vezetője a kiválóságra való törekvést mint a jezsuita pedagógia alapját mutatta be. A kiválóságra való törekvés – latin szóval a magis – során a megszerzett tudást meg kell osztani, s ezt mások javára kamatoztatni.

Kovács Gergely posztulátor a színdarab során szerzett benyomásai alapján fogalmazta meg gondolatait. Hangsúlyozta, Kaszap Istvánt eddig torz megvilágításban láttuk. Úgy tekintettünk rá, mint valami „megcsinált” szentre, „divatszentre”, akit kiteszünk a kirakatba, mint egy történelmi korszak megtestesítőjét. Kaszap István küzdelmes életútja ma is sokak számára erőforrás: bár a saját maga által kitűzött cél, hogy jezsuita legyen, nem valósult meg, mégis megvalósított egy másikat, az életszentséget.

Liszkai Tamás plébánost szintén gyermekkora óta foglalkoztatta Kaszap István alakja: Ki ez a fiatal? Csak egy kor tette eszményivé? A plébános kifejtette, a darab összeállítása során kapott új képet Kaszap Istvánról. „Egy divatszent körül nem bontakozik ki élő kultusz – hangsúlyozta Liszkai Tamás, visszautalva Kovács Gergely gondolataira –, Kaszap István élő személy.”

Az emlékest kötetlen beszélgetéssel zárult, melynek során a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadóknak, valamint saját Kaszap Istvánnal kapcsolatos élményeiket is megoszthatták – többek között egy másodlagos ereklyét, melyet egy idős úr adott körbe.

Forrás és további képek: magyarkurir.hu

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk