Jubiláns paptestvéreit köszöntötte Spányi Antal megyés püspök - beszámoló

2018. 06. 23. | | 2018. 06. 27.

 

 

 

2018.06.23. – Jubiláns paptestvéreit köszöntötte Spányi Antal megyés püspök Keresztelő Szent János születése ünnepének előnapján, a székesfehérvári egyházmegye papszentelésén. Az ünnepi szentmisében adtak hálát a szolgálat kegyelmeiért; a gyémántmisés Horváth Imre, Horváth László és Bindes Ferenc, az aranymisés Horváth József, Ott József, valamint az ezüstmisés Dózsa István és Mészáros János.

A főpásztor elmondta, a hosszú szolgálatban eltöltött évek után magától értetődő és természetes, hogy a püspök is megköszönje papjainak, hogy minden próbatétel ellenére hűségesen helyt álltak a szolgálatában, és sokaknak hirdették Isten szavát. Sokakat vezettek Krisztushoz és őriztek meg az egyházban, amelyért a Szentatya külön áldását adja mindannyiuk életére.

Spányi Antal püspök átadta a jókívánságok mellett a pápai áldás díszes, keretbe foglalt szövegét, és Istentől kapott sok erőt és jó egészséget kívánt a szentelési évfordulójukat ünneplőknek.

Végül a megyés püspök arra biztatta jubiláns paptestvéreit, hogy találjanak örömet az imádságban és abban a szolgálatban, amelyre lehetőségük van, amihez erőt éreznek.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk