Jézus Krisztus élete elevenedett meg a VIII. Újszövetség Maratonon - beszámoló

2019. 12. 01. | | 2019. 12. 03.

 

 

 

Jézus Krisztus élete elevenedett meg a VIII. Újszövetség Maratonon
Már ég az első gyertya a Vörösmarty Színház adventi koszorúján

2019.12.01. - Advent első vasárnapján Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Spányi Antal megyéspüspök, Bencze András evangélikus lelkész és Szikora János igazgató együtt gyújtották meg a Vörösmarty Színház adventi koszorújának első gyertyáját a nagyszínpadon, majd elkezdődött a VIII. Újszövetség Maraton.

Az idén megújult VIII. Újszövetség Maratonon a négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával elevenedett meg Jézus élete meghitt körülmények között. A négyórás programon felolvasást Dr. Cser-Palkovics András polgármester kezdte, majd Spányi Antal megyés püspök folytatta. A város lelkipásztorait követték a családi és egyéni olvasók.  Az alkalmat Dr. Szikora János igazgató és családja zárta. Az országosan is egyedülálló programon a felolvasások között a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium tanárainak és diákjainak zenei betétei segítették az elmélyülést. A gyerekek Kerkay Rita, Varga Lili és Németh Mariann vezetésével karácsonyi képeslapokat és egy mini Betlehemet alkothattak.

A VIII. Újszövetség Maraton alkalmából rajzpályázatot is hirdetett a Vörösmarty Színház, amelyre számos intézményből közel 60 alkotás érkezett. A pályamunkákat nemcsak a színház előcsarnokában lehet megtekinteni 2020. január 6-ig, hanem advent első vasárnapján, az Újszövetség Maraton felolvasói mögött voltak kivetítve, így illusztrálva az egyes Biblia részleteket. A 10 legszebb rajz alkotójának a munkáját Szikora János ajándékokkal ismerte el, köztük A Pál utcai fiúkra szóló belépőjegyekkel.

Díjazott alkotók: Polák Hanna, Bodzsár Vanda, Reichardt Angéla és Parall Orsolya, Árva Zalán és V. Szabó Bence, Vara Emma, Kluge Ida Berta, Vízvári Tünde, Kulcsár Szófia, Szigeti Orsolya és Kovács Erika Enikő.

Berta Kata
Fényképeket készítette Kiss Erika
Videó Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk