Hurrá, itt a nyár! - Karitász

2018. 07. 10. | | 2018. 07. 09.

 

 

Hurrá, itt a nyár!

2018.07.10. - Július 01 és 06 között idén is nagy gyermekzsivaj töltötte be a felújított zánkai üdülőtelepet. Az Erzsébet-tábor keretén belül a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász 19 rászoruló gyereket és 2 kísérőt delegált az egyházmegyéből.

Az alábbiakban az egyik kísérő, Győrfi Zoltánné tábori beszámolója következik.

„2018. 07. 01-jén indultunk 19 gyermekkel a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász csoportjaként, az Erzsébet-program keretén belül Zánkára. Az odaút rendezetten telt, ismerkedtünk a gyerekekkel, egymással.
A regisztráció után felfedeztük a tábort, és készültünk az esti tábornyitóra. A gyerekeknek nagyon tetszett az előadás.
A hétfői program része volt egy kincskereső játék, amelyen olyan jól szerepelt a csapatunk, hogy egy oklevéllel díjaztak minket. Délután meglátogattuk a haditechnikai parkot, majd trambulinozás volt, a napot pedig koncert zárta.
A keddet a Balaton partján töltöttük, strandoltunk, sárkányhajóztunk, óriáscsúszdáztunk.
Szerdán a gyerekekkel sétahajó kiránduláson vettünk részt, meglátogattuk a Hősök napja Final Show-t. Este tábortűz mellett énekeltünk, játszottunk.
Csütörtökön újra strandoltunk, kerékpáros ügyességi játékban vettünk részt, gokartoztunk és mindenki nagy örömére „lasertag”-eztünk is. Este nagy bulizásra került sor.
Sajnos az idő gyorsan telt, július 06-án utaztunk is már haza Székesfehérvárra.
A tábor ideje alatt mindenki jól érezte magát, barátságok köttettek, a zárkózottabb gyerekek is a végére feloldódtak, sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Mindannyian sajnáltuk, hogy véget ért ez a tábor; köszönet érte!”

Karitász

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk