Hamvazószerdai szentmise a székesfehérvári Szent Imre iskolásoknak - beszámoló

2020. 02. 26. | | 2020. 02. 26.

 

 

 

Ragaszkodjunk a láthatatlanhoz, lelkünk értékeihez, szívünk tisztaságához! – Hamvazószerdai szentmise a székesfehérvári Szent Imre-iskolásoknak

2020.02.06. – A nagyböjt első napján, hamvazószerdán a székesfehérvári Szent Imre-iskolások is a hagyományos hamvazkodással kezdték a készületet húsvét szent ünnepére. Az iskola minden tanulója és tanára is részt vett a szentmisén, amelyben Ugrits Tamás, pasztorális helynök, iskolabiztos Jézus szeretetének felismeréséről és elfogadásáról, valamint a helyes bűnbánatról beszélt. „Változtatni kell a gondolkodásunkon, a gyökerekig kell ásni, hogy az ember mélyebben lássa önmagát, tetteinek forrását, hogy ott tudjon gyógyulást hozni Jézus, és ezáltal megújuljon életünk” – kezdte nagyböjti gondolatait Tamás atya. A nagyböjti szent idő a kegyelem ideje – hangsúlyozta az iskolabiztos. „Jézus segít nekünk, és bőven adja ajándékait ebben a szent negyven napban. Használjuk fel ezt, fogadjuk el szeretetét, bűnbocsátó irgalmas jóságát, hogy Krisztus szabadságában élhessük majd az új ember új életét.”

A hamvazkodás szertartása előtt Ugrits Tamás atya azt is kiemelte. „Fontosak a látható dolgok, de a legfontosabb számunkra az, ami láthatatlan, ami az ember szívében van. A hamu – amellyel keresztet rajzolunk a homlokra – azt fejezi ki, hogy múlandó a látható világ. Hogy mi a láthatatlan világhoz is szeretnénk tartozni, mert bűnbánatunkkal lelkünket is tisztábbá akarjuk tenni. Elindulunk a bánat útján, hogy szabadok legyünk a rossztól. és a maradandó értékek mindig ragyogjanak, mindig ott maradjanak a szívünkben.”

Ugrits Tamás atya a szentmise végén megköszönte a diákoknak az oltárnál végzett szolgálatukat, az éneklést, a szép felolvasást, és köszönetet mondott minden iskolásnak a fegyelmezett és tevékeny részvételéért a szentmisén. „A pap mindig a hívekkel együtt mutatja be a szentmiseáldozatot. Köszönöm, hogy tiszta szívvel, nyitott lélekkel volt itt mindenki. Azt gondolom, hogy a Szent Imre Iskola nagy dolgokra képes, az építkezés alatt is a legkiválóbb teljesítményt tudja elérni. Az iskola tanulói szépen tudnak részt venni a szentmisében, de a farsangot is méltóan tudták ünnepelni. Legyen ezért hála Istennek, szüleinknek, egymásnak és tanárainknak. Őrizzük meg szívünkben azt a keresztény értékrendet, ami mindig tudja, hogy mit és hogyan kell tenni. Váljunk olyan emberré, aki az időt jól használja fel, aki a látható dolgok mellett odafigyel a láthatatlan dolgokra is” – fejezte be gondolatait az iskolabiztos, és a szentmise áldásával megáldotta a jelenlevőket.

Berta Kata
Fényképeket készítette Nagy Anikó

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk