"Öröm töltött el, amikor jelezték:
Indulunk az Úr házába.
Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem."
(122.zsoltár)
Minden keresztény ember vágya, hogy eljusson arra a földre, melyet Krisztus Urunk jelenléte szentelt meg, és
végigjárhassa Isten Fia földi életének, - születésének, tanításának, szenvedésének, halálának és feltámadásának - helyszíneit. A hívő
szeretne Jézus lába nyomába lépni és felkeresni azokat a helyeket, ahol az áldott Üdvözítő járt, tanított, csodákat tett. Megtekinteni a
megváltás helyszíneit, köszönetet mondva Isten végtelen szeretetéért. A Biblia Éve alkalmából a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében
nyolcvan fős zarándokcsoport részesült abban a kegyelemben, hogy elutazhatott az Úr Jézus szülőföldjére, végigjárhatta életének legfőbb
emlékhelyeit.
Zarándoklatunkat a Genezáreti környékén kezdtük. A hajózás után a Nyolc Boldogság hegyén jártunk, ahol Jézus meghirdette keresztény életünk
nagy programját, a Hegyi Beszédet. Meglátogattuk a csodálatos kenyérszaporítás és Péter primátusának, az Egyház megalapításának helyét valamint
Péter anyósának házát Kafarnaumba. A következő két napon felmentünk az Úr színeváltozásának hegyére, a Tábor hegyre. Az angyali üdvözlet helyén,
a Názáreti bazilikában jártunk és elmentünk Kánába a menyegző helyszínére is. Kármel-hegyén Illés prófétára emlékeztünk, a tengerparti Cezáreában
Szent Pál apostol fogságának helyén jártunk.
Jeruzsálemben, a Szent Városban folytatódott zarándoklatunk. Több napon át jártuk a szent helyeket: Olajfák hegye, ahol az Úr megsiratta a
várost, Getszemáni kert, ahol értünk vérrel verejtékezett. Imádkozhattunk a Siratófal előtt, végigjárhattuk a keresztutat (Via Dolorosa),
emlékezve Jézus szenvedésének állomásaira. Az Utolsó Vacsora termében megköszöntünk az Eucharisztiát, a szentmisét. A Szent Sír Bazilikában
fejünket hajthattuk arra a kőlapra, ahová az Úr Jézus testét temették és ahonnan dicsőségesen feltámadt. Jártunk a Nemzetek Templomában, az
Árulás és elfogatás barlangjában, a Mária sírja, a Pater Noster templomban, és a Dominus Flevit (az Úr sír) kápolnában.
Lélekben átéltük az első karácsonyt, Isten egyszülött Fiának köztünk való születését a Születés templomába, Betlehembe. A szentmisén lelkesen
énekeltük a szebbnél szebb karácsonyi énekeket. Ein Karemben a Vizitáció templomában és Keresztelő Szent János templomában jártunk. Hazautazásunk
napján Masada és Qumrán meglátogatása után többen megmártóztak még a Holt-tengerben.
Ami bennünk él a Szentföldről, azt szavakkal nehéz kifejezni, azt látni és megélni kell, mégis megpróbálkozunk a köszönet és hála lelkületével
az élményt átadni zarándoktársaink gondolatain keresztül:
Köszönetet mondunk Istennek, hogy ezen az úton óvott és vigyázott bennünket, és hálásak mert: megérintett
bennünket a Szeretet jelenléte, amikor a zarándokhelyeket látogattuk. Megtapasztaltuk azt a kegyelmi kisugárzást, mely a szent helyekről
áradt felénk. Jó volt átelmélkedni a már ismert szentírási jeleneteket, amelyeket már ismertünk és az út előtt ismét átolvastunk.
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor