Fatimai búcsúnap lélekerősítő gondolatokkal - beszámoló

2019. 08. 13. | | 2019. 08. 14.

 

 

 

Fatimai búcsúnap lélekerősítő gondolatokkal

2019.08.13. - A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáró helyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Az idei negyedik búcsúnapon Kispál György csepeli plébános, címzetes esperes tartotta az ünnepi szentmisét, aki nem számít ismeretlennek környékünkön, hiszen 1986–1992 között Alap, 1992–2000 között pedig Sárbogárd plébánosa is volt.

Prédikációjában a sokak által csak Gyuri atyának nevezett lelkész két személyes élményét osztotta meg  szépszámú hallgatóságával. Egyik élményét 2018 szeptemberében élte meg, amikor lehetősége volt elzarándokolni a portugáliai Fatimába, s volt szerencséje meglátni azt a bokrot, amely felett a Szűzanya megjelent a pásztorgyermekeknek, s amely napjainkra igen terebélyessé cseperedett. Elmondta, hogy ez a búcsújáró hely úgy került kialakításra, hogy középpontban az egyszerűség és az ima áll. Megadja a Szűzanyának a tiszteletet, de nem túldíszített, a külsőségek helyett a bensőnkre helyezi a hangsúlyt: „Fatimában csak imádkozni lehet.”

György atya másik élménye a Havas Boldogasszony emléknapjához kapcsolódik, de nem a római, hanem a történelmi Magyarország Pétervárad nevű településéhez kötődően, ahol egy hónapja volt lehetősége szentmise bemutatására. Amikor 1716-ban Pétervárad alatt több mint 200 000 emberrel megjelent a török, Savoyai Jenő csak feleannyi embert tudott a csatába fölvonultatni. A zentai csata győztes hadvezére azonban nem futamodott meg: hívő emberként a Szűzanyához fohászkodott segítségét. A péterváradi ütközet 1716. augusztus 5-én, éppen Havi Boldogasszony ünnepén zajlott le, és a keresztények fényes győzelmével végződött. A törökök teljesen szétverve, eszeveszett futásban kerestek menedéket.

Erre a két személyes élményére építve tolmácsolta a lelkész Fatima ma is aktuális üzenetét: ha úgy érezzük, hogy megoldhatatlan probléma elé kerültünk, ha valami szerintünk lehetetlen, bátran forduljunk a Szűzanyához. Az ima erejében bízva, kérjük égi édesanyánk közbenjárását, s Mária segíteni fog!

Az ünnepi szentmise végén Helter István plébános megköszönte Kispál György atyának a lélekerősítő gondolatokat, majd a kegytárgyak megáldását követően került sor a megszokott körmenetre. A búcsú végül szentségimádással zárult, s a jelenlévők minden bizonnyal lelkiekben megerősödve tértek haza ezen az augusztusi délelőttön is.

Kiss Attila

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk