Első csütörtöki Eucharisztia ünnep - Székesfehérvárra érkezik az Ifjúsági Világtalálkozók keresztje

2014. 11. 06. | | frissítve 2014. 10. 31.

 

Időpont: 18 h 00
Helyszín: Szent Imre templom

 

 imádságban



November 6-án, csütörtökön 18 órakor a Szent Imre templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe.

A közös imádságot este 6 órakor szentmisével kezdjük. Minden hónapban más-más templomot keresünk fel a város papjaival és híveivel, hogy egymás hitén épülve közösen erősítsük meg Krisztus iránti hűségünket. A szentmisét a Spányi Antal megyés püspök tartja a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik, az új papi hivatásokért és az egész egyházért. A megyés püspök kérésére az idei évtől a szentmiséken a homíliát az egyházmegye papjai mondják, ezen az alkalmon Kovács Zoltán enyingi helyettes plébános.

 

Hazánkba érkezik az ifjúsági világtalálkozók keresztje: 1984-ben – az első ifjúsági világtalálkozó alkalmával – a fiatalság ajándékot, s vele feladatot kapott Szent II. János Pál pápától. A fiatalok pápája a mára a találkozók jelképévé vált keresztet e szavakkal adta át a résztvevőknek: „Szeretett fiatalok! A Szentév végén rátok bízom ennek az ünnepi évnek a szimbólumát: Krisztus Keresztjét! Hordozzátok a világban mint Krisztus emberiség iránti szeretetének valóságos szimbólumát, és hirdessétek mindenkinek, hogy egyedül Krisztusban, aki meghalt, de feltámadt a halálból, lelhetünk üdvösséget és megváltást.”

A keresztet a két találkozó között a fiatalok körbehordozzák országaikban, hogy a találkozó előtt egy évvel a vendéglátó ország ifjúságára bízzák. A kereszttel 2003 óta együtt zarándokol a szintén II. János Pál pápától kapott Salus Populi Romani-ikon is, a Ferenc pápa által is annyira kedvelt, a római Santa Maria Maggiore bazilikában található Mária-ikon másolata.

A négy méter magas fakeresztet és a vele zarándokló ikont Románia fiataljai adják át magyar testvéreiknek november 2-án, Nyíregyházán, püspöki szentmise keretében.

 

Az elsőcsütörtöki ünnepen lesz nálunk a kereszt. A főpásztor, Spányi Antal, ezen az imádságos alkalmon a kereszt előtt mondja az elmélkedést.

 


 

A kereszt állomáshelyei Magyarországon:  1411ifjusagitalalkozo_kereszt.pdf (133 kB)

 


 

Korábbi évek beszámolói:


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk