Elhunyt Kalló József SVD

2019. 12. 09. | 2019. 12. 03.

 

 

Kalló József atya a békés megyei Kevermesen született, 1932. augusztus 9-én. A család gabonakereskedő volt. A fiatal József 1942-ben lépett be az akkor megnyíló kiskunfélegyházi Szent István Missziósházba, mint missziós növendék. Gimnáziumi tanulmányait, mint a többi növendék, ő is a helybeli gimnáziumban végezte. 1947-ben Kőszegre került a Szent Imre Missziósházba, hogy elvégezze a noviciátust, és 1949-ben tett első fogadalmat. 1950-ben a szerzetesrendek feloszlatása után Pannonhalmára került, és itt érettségizett le.

Ezután hazament és 1953-as katonai behívójáig a kisvasútnál dolgozott. Mint katonára a munkaszolgálat várt rá is egészen 1955-ig. A leszerelés után többször jelentkezett különböző szemináriumokba, de nem vették fel, míg végül 1955-ben a pécsi egyházmegye megkegyelmezett. Így került József atya a győri szemináriumba, melyet 1960-ban fejezett be. Pécsett szentelték pappá, ahol aztán 30 évig működött. Káplán volt Iregszemcsén, Görcsönyben, Tamásiban, plébános Bükkösdön és Kétyen. 1990-ben rövid ideig a váci egyházmegye területén próbálkozott a Társaság, ekkor működött Taksonyban. Végül a székesfehérvári egyházmegye területén dolgozott Székesfehérvár–Szárazréten, majd Csákberényben és Zámolyon.

Kora miatt 2015-ben a Társaság visszahívta a budatétényi rendházába a fiatalok mellé, ahol „nagypapai minőségében” 2019 októberéig helytállt. Egészségi állapota ettől kezdve azonban már megkívánta az állandó ápolói felügyeletet. A költözés után már többet volt a kórházban, mint az otthonban, de a szenvedést azonban fegyelmezetten viselte. Halála rövid és irgalmas volt, egy napig volt lázas. Az Úr 2019. november 30-án délelőtt 10 óra körül magához szólította.

Öleljen magához a mindenható Isten!

Forrás: verbita.hu


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk