Egymillió csillag a szegényekért

2018. 12. 02. | | 2018. 11. 30.

 


Egymillió csillag a szegényekért

2018.12.02. - Indul a Katolikus Karitász országos szolidaritási hete. Tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász.

A „Tárjátok ki szíveteket” adventi segélyprogram-sorozat keretében zajló jótékonysági akciót több mint 300 helyszínen rendezik meg országszerte. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat alkalmával minden nap egy kiemelt program is megrendezésre kerül, amelyen színes programokra, jótékonysági koncertekre és közösségi gyertyagyújtásokra várják az érdeklődőket, a segíteni szándékozókat. Több helyszínen – főtereken, adventi vásárokban, templomok előtt – a karitász önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet vagy a Karitász jelét, a lángoló keresztet formálják majd meg, amely a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi.

Reményeink szerint gyermekek, fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódnak majd és meggyújtják a maguk mécsesét és lehetőségeikhez mérten adományokkal hozzájárulnak a rászorulók megsegítéséhez. A gyertyákért felajánlott adományokból a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak

A szolidaritási hét országos megnyitója Pécsen, a Széchenyi téren lesz december 2-án 16.15-től, az adventi vásárhoz kapcsolódóan. A nyitóünnepségen beszédet mond Udvardy György megyéspüspök és Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója.

Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el Európában. Hazánk 2008-tól vesz részt önállóan ezen szolidaritás-akcióban. Az „egymillió csillag” akcióban ma már 15 ország vesz részt. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.

A Karitász adventi segélyprogramjaiba több módon is be lehet kapcsolódni:

  • A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a munkánkat.
  • Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzájárulhat a karácsonyi segélyprogramjainkhoz és évközi munkánkhoz is.
  • Az egyházmegyei Karitász központokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy helyi program támogatásába is bekapcsolódhat tárgyi vagy pénzadományával.

 

Részletes program: 181202egymilliocsillag_a_szegenyekert.pdf (140 kB)

 

Csapó Viktória
sajtóreferens
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete
Mobil: +36 30 730 6655
www.karitasz.hu


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk