Egyházmegyei zarándoklat Máriaremetére

2018. 05. 27. | 2017. 12. 06.

 

 

 szabad ég alatt

 

2018.05.27. - Szentháromság vasárnapon, 10.30-kor szentmise keretében lesz egyházmegyénk hagyományos Mária-remetei zarándoklata. Az egyházmegye megszakítás nélkül 91. alkalommal tartja meg zarándoklatát a majdnem kétszáz éves múltú kegyhelyen. A szentmisét Ugrits Tamás pasztorális helynök celebrálja.

Szentháromság vasárnapján a nehéz időkben is szinte minden esztendőben ide zarándokoltak a fehérvári hívek. A Székesfehérvári Egyházmegye búcsújáró napját Prohászka Ottokár püspök kezdeményezte és püspökutóda, Shvoy Lajos hirdette meg. A templom oldalában elhelyezett kőtáblák tanúskodnak erről, s a két püspök mélységes Mária tiszteletéről. A zarándoknap azután is szokásban megmaradt, hogy az egyházmegyei határokat átrendezték, és Máriaremete az Esztergom-Budapest Főegyházmegye területére átkerült.

Várjuk egyházmegyénk minden hívőjét, jöjjenek el a hagyományos máriaremetei zarándoklatra.

 


 

Korábbi évek beszámolói:

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2018

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk