Egyházmegyei iskolások zarándoklata Passauban - beszámoló

2017. 05. 02. | | 2017. 05. 12.

 

 

 

2017. május 2-án hajnalban izgatottan indultunk Érdről a Marianum Általános Iskola elől. Egy órával később Székesfehérváron majd Móron is szálltak fel zarándokok. Miután teljes lett a létszám megkezdődött a hosszú utazás.

Útközben láttuk a Melki apátságot. Az épületben az első emeleten található a 196 méter hosszú császári folyosó. Ez a ház déli frontjának a teljes hosszán végigfut. Első szerzetes lakói a bencés szerzetesek voltak, akik mai napig az apátságban élnek.

Utazásunknak első megállója Altötting volt, amely Németország egyik kiemelkedő zarándokhelye. Altöttingben található a Gnadenkapelle. A kápolnában látható a Fekete Madonna szobra, amelyhez több csoda is kapcsolódik. Első volt a csodatételek között, amikor 1489-ben egy hároméves kisfiú vízbe fulladt itt és miután a régi kápolnában az oltárra fektették feléledt. Azóta ezt a helyet az isteni kegyelem kápolnájának hívják. II. János Pál pápa egy arany rózsát és XVI. Benedek pápa egy gyűrűt ajánlott fel Szűz Máriának.

Miután egyre többen halottak a csodatételekről a sok zarándok miatt kicsi lett a kápolna, ezért egy új templomot építettek. Ide temették el Tilly grófot, aki a 30 éves háború alatt a katolikus keresztények vezére maradt. 1664-ben pestis tör ki az egész országban. A templomban található „kaszás” forgásán egy olyan jelenet látható, hogy mikor lesújt a kaszával egy ember meghal, de mikor visszafordul egy ember újjászületik.

Altöttingben megnéztünk a Szent Konrád kápolnát is. Szent Konrád szegény, földműves családból származott, és mivel Konrád Isten közelében szeretett volna lenni, ezért a kapucinusok rendjébe került, ahol a Szent Anna kápolna kapuőri feladatait látta el. Szent Konrád az egyedüliként szentté avatott kapucinus testvér.

Altötting után estére megérkeztünk Passauba, a zarándokútunk végéhez. A Duna, Inn, Ilz folyók összefolyásának sajátos elegyéből kialakult Passau, az óváros, és a kanyargós utcák összjátékából született hangulatnak köszönheti rendkívüli szépségét.

Másnap reggel frissen ébredve, Passauban elsőként a Szent István Dómot néztük meg. A Szent István-dóm az óváros legmagasabb pontján található. Nehéz barokk stukkói és meseszép freskói, mind olasz mesteremberek munkái, akik az 1662-es tűzvész után kezdtek nagy munkába. Több, mint ezer angyalt ábrázoló szobor és festmény található a templomban. Többször újjáépítették, mert tűzvész, árvíz miatt súlyos károsodások érték. A világ legnagyobb templomi orgonáját is itt találjuk.

Ezután megnéztük a Nidernburg-kolostort, amely a 8. században a bencés apácáknak épült. Ma az angolkisasszonyoké. A déli kápolnában a sírköve alatt nyugszik Boldog Gizella, II Henrik német-római császár húga, Szt. István királyunk felesége, aki özvegyként tért vissza szülőföldjére és lett a zárda főnöknője. Sírja körül magyar zászlók, nemzetiszín szalagos koszorúk és virágok sorakoznak.

Passaui utazásunk során egy "középkori nemes" avatott be minket a város és a dóm titkaiba, történelmébe. A nemessel vicces jeleneteket éltük át, amikor eljátszathattuk a régmúltat, így beleélhettünk magunkat a középkori hétköznapokba.

Ezt követően még egy hajós kiránduláson is megnézhettük a várost.

Este ünnepi szentmisén vettünk részt, közösen ünnepelve Boldog Gizellát, aki itt igen nagy tiszteletnek örvend. Megható, és felemelő érzés volt távol a hazánktól nemzeti himnuszunkat énekelni.

Május 4-én délelőtt indultunk hazafelé, és útközben még megálltunk megnézni Ausztria második leglátogatottabb zarándokhelyét, Maria Taferl-t, ahol a barokk bazilika csodálatos festményeiben, szószékeiben, szobraiban gyönyörködtünk.

Ezúton is hálásan köszönjük Spányi Antal püspök atyának, hogy részt vehettünk ezen a háromnapos zarándokúton és életre szóló élményekkel tértünk haza otthonainkba. Köszönjük Hajdu Ferenc atyának és Dornbach Kati néninek, hogy elkísértek minket és vigyáztak ránk egész utazásunk alatt.

A Passau-i zarándokcsoport

Beszámolók letöltése:

2017bicske_passau.pptx (1.5 MB)

2017bkesziprohaszka_passau.pptx (4.9 MB)

2017budaors_passau.pptx (32.4 MB)

2017erdmarianum_passau.pptx (15.2 MB)

2017mor_passau.pptx (4.5 MB)

2017piliscsaba_passau.pptx (13.8 MB)

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk