CSATAK találkozó

2013. 10. 20. | | frissítve 2013. 10. 16.

 

 

 


 

Korábban szeptember 22-én Csepelen, július 21-én Bodajkon, június 16-án Sárbogárdon, április 21-én Perbálon, március 17-én, Csákváron kerültek megrendezésre idén az első regionális családi találkozók a Székesfehérvári Egyházmegyében.

A családiroda munkatársai szeretnék, ha az egyházmegye egy-egy lelkipásztori körzetében a keresztény családok megismerkednének egymással és eltöltenének egy tartalmas, maradandó élményt nyújtó napot egymással.  Olyan találkozókra hívnak kicsiket és nagyokat egyaránt, amelyeken imádságban, lelki feltöltődésben, de vidám, önfeledt játékban is együtt lehetnek a családtagok. A találkozók egyik célja, hogy meghirdessék a Családok Imaláncát, amellyel szeretnék behálózni az egész egyházmegyét és a Fehérváron együtt tisztelt magyar szent család oltalmába helyezzenek minden családot, akik bekapcsolódnak az imaközösségbe. Az idén hagyományteremtő céllal hat alkalommal kerül megrendezésre az esemény az egyházmegye más-más plébániáin. A különböző helyszínen más és más programmal és természetesen meglepetéssel készülnek a helyi befogadó családok és közösségek. Az együtt töltött vasárnapi szentmise és ima után a családok a TV 2-ből jól ismert Nagy Vagy vetélkedőnek lehetnek résztvevői, drukkolói. 

 


 

Az alábbi e-mailcímen, az adatok megadásával lehet jelentkezni még a Családok Találkozójára.

csatak2013@gmail.com

Jelentkezés még a Családiroda honlapján:
http://www.katolikuscsaladok.hu/index.php?option=com_smartformer&formid=11

 


 

A 2013-as év CSATAK találkozók időpontjai és helyszínei:

 

 Sárköziné Wallendums Rita
Családpasztorációs Iroda




 


 

Beszámolók:

 

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk