Bogner Mária Margit halálának évfordulója - beszámoló

2018. 05. 12. | | 2018. 05. 14.

 

 

 

Zarándoklat Bogner Mária Margit boldoggá avatásáért

2018.05.12. - Idén is számos zarándok érkezett imával és énekelve gyalogosan és buszokkal Érd-Ófaluba, hogy együtt emlékezzenek meg Bogner Mária Margit nővér halálának évfordulójáról, és imádkozzanak boldoggá avatásáért. Sokan jöttek el hálából, és látogatták meg a szentéletű vizitációs nővér sírját, azok, akik eddig is kérték égi közbenjárását mindenféle ügyeikben.

Megtelt a templom és környéke nemcsak az egyházmegyéből, hanem Délvidékről, Bogner Mária Margit szülőhelyéről és egykori lakhelyéről érkező hívekkel. Az ünnepi szentmise elején Mojzer György plébános a képviselő-testület elnökével együtt köszöntötte Spányi Antal megyés püspököt, az egyházmegye megjelent papságát, a híveket, a vizitációs rend magyarországi tagjait és a település közéleti vezetőit, akik jelenlétükkel megtisztelték a kiemelkedő eseményt.

A megyés püspök Urunk Mennybemenetele ünnepének előestéjén arra biztatott: „… ahogy az apostoloknak, úgy nekünk is el kell gondolkodnunk Jézus szavain, átimádkoznunk azokat, hogy gyökeret verjen lelkünkben az elhatározás, meg kell élniük küldetésüket. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15). Mindent meg kell tennünk az Istentől kapott kinyilatkoztatásért Európában és az egész világon. Nemcsak szóval, hanem tettekkel is, akár úgy, ahogy a hitükért üldözöttek teszik.

A főpásztor beszédében a XX. század magyar szentjeinek, Kaszap Istvánnak, Brenner Jánosnak, Salkaházi Sárának életpéldái mellé állította Bogner Mária Margit életútját is, aki mindig kész volt az áldozatos tanúságtételre, a vezeklésre. Krisztust követte a nehézségek elviselésében, buzgón imádságaiban Ővele találkozott. „Kérjük, hogy a mindig Isten jelenlétében élő Bogner Mária Margit imádsága segítsen bennünket a tanúságtevő életre. Éljünk Szent István országában Mária oltalma alatt, védjük meg a magyar kereszténységet, ahogy egykor védtük Európa keresztény voltát. Ha mi megtesszük, ami tőlünk telik, akkor Isten is az Ő nagylelkűségében megajándékoz bennünket kegyelmeivel” – fejezte be beszédét Spányi Antal püspök.

A szentmise után az ünneplő közösség a főpásztor és a papság vezetésével a megjelent marianumos diákokkal, a cserkészekkel, a lovagrendek képviselőivel a Szent Mihály-templom oldalához, Bogner Mária Margit sírjához vonultak. Kérték a nővér további égi támogatását, és fohászkodtak a mihamarabbi boldoggá avatásáért.

A Szabadkáról és Nagybecskerekről buszokkal érkező zarándokokat évről évre Bogner István, a vizitációs nővér unokaöccse fogja össze. A tizenharmadik alkalommal szervezett úton Bogner Mária Margit származási helyéről, Melencéről is jöttek hívek a plébánosukkal, hogy együtt imádkozzanak az egész magyarságért. Délvidéken a nővér tiszteletének ápolása összefogja az egész magyar közösséget, ezért is várják, hogy mielőbb a boldogok sorában tisztelhessék Őt.

Berta Kata
Fényképeket készítette: Somogyi Tamás és Somogyi Illés
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk