Bérmálás a székvárosban - beszámoló

2019. 06. 09. | | 2019. 06. 10.

 

 

Több mint száz fehérvári fiatalt bérmált Spányi Antal püspök pünkösd vasárnapján

2019.06.09. - Száztíz, Székesfehérvár plébániáiról érkező fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Spányi Antal, megyés püspök pünkösd vasárnapján a Prohászka templomban. A főpásztor arra hívta fel a bérmálkozók figyelmét, hogy a szentségben megkapják a lehetőséget, hogy a Lélek szemével nézzenek, a Szentlélek vezetésében éljenek, és így az apostolok nyomdokain haladjanak.

A bérmálási szentmise kezdetén Tóth Tamás plébános köszöntötte a főpásztort és a bérmálkozókat. „Az első bérmálás pünkösdkor volt, amikor az apostolok megkapták a Szentlelket. Imával és várakozással készültek erre, és ugyanez történik ma is velünk. Lelkükben pedig ott volt a készség, hogy Krisztusért éljenek, ebben kell nekünk is követnünk őket.”

A megyés püspök arra kérte a bérmálkozókat, növekedjenek hitükben, figyeljenek a Szentlélek vezetésére, aki megtanítja őket az Isten terve szerinti úton járni. A főpásztor végül arra buzdította a bérmálkozókat, hogy fogadják el keresztény küldetésüket, amihez a bérmálás szentségének felvételével segítséget kaptak.

„A bérmálás szentsége nem elsősorban rólunk szól, hogy mi magunk miben leszünk gazdagabbak, hanem arról, mi a mi küldetésünk, hogy ebben a világban Krisztus tanúi legyünk, és felismerjük Krisztus szeretetét és ez a tiszta szeretet legyen bennünk az emberek felé, és Isten felé.”

A szentbeszéd után kezdődött a bérmálás szertartása. Elhangzott a keresztségi fogadalom megújítása és a püspöki ima, majd a főpásztor a bérmálkozók fejére tette a kezét, és megkente őket krizmával, azaz a  nagycsütörtökön felszentelt olajjal.

A szentmise a püspöki áldással és könyörgéssel zárult. A főpásztor úgy bocsátotta el a jelenlévőket, hogy bátran adják át életüket Istennek, és törekedjenek napról napra előbbre jutni Krisztus követésében

Forrás: szekesfehervar.hu
Fényképeket készítette Nagy Anikó és Lugosi Balázs

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk