Bemutatták a limoges-i korpuszt - beszámoló

2018. 11. 05. | | 2018. 11. 07.

 

 

 

Bemutatták a limoges-i korpuszt
A román stílusú kegytárgyat a Városházán lehet megcsodálni
 
2018.11.05. - Székesfehérvár, 2018. november 5. (hétfő) – Szent Imre napján a Városházán mutatták be azt a kimagasló értékű, 800 éves  zománcberakású limoges-i korpuszt, ami a Szent István-székesegyházban végzett feltárások során került elő. A 2018 augusztusában kezdett nagyszabású projekt tisztázta az itt álló középkori templomok építéstörténetét: bebizonyosodott, hogy a középkori Belvárosban jelentős egyházi épület állt. A szentélyen belül megtalált csodálatos, román stílusú öntött bronz kegytárgyat a Városháza emeleti folyosóján tekinthetik meg az érdeklődők.

Szent Imre ünnepén a Városházán mutatták be a nagyközönségnek a Szent István-székesegyházban végzett feltárások megtalált gótikus stílusú, 800 éves limoges-i korpuszt. A zománcberakású kegytárgy – amit Dél-Franciaországban a 13. első felében készítettek – valószínűleg kereskedelmi úton került a városba,  vagy az itt szolgáló francia klerikusok egyikének a tulajdonában állhatott. A ritka lelet is bizonyítja, hogy a Belvárosban egykor jelentős egyházi épület állt: a korpusz a szentélyen belül, az oltár körül került elő. A három hónapig zajló országos jelentőségű belső ásatásokat Reich Szabina régész vezette, konzulensként működött közre dr. Biczó Piroska régész és Bartos György művészettörténész.

„Egy kis csodának a bemutatásán lehetünk itt.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi köszöntőjében, és a városházi kiállítás céljáról azt fejezte ki, hogy minél több ember megnézhesse és megismerhesse a korpuszt, és átgondolhassa, mit jelent 800 év, mit jelent az, hogy ott volt ez a csoda a bazilika padlózata alatt. Hangsúlyozta, hogy mind történelmünk, mind kulturális életünk, mind a város és hitünk vonatkozásában is nagyon fontos leletet nézhetnek meg az érdeklődők, hogy: „Egy kis lelkiséget hazavíve gyarapodjunk értékben is, hitben is, és Fehérvárhoz kapcsolódó viszonyunkban is!" – invitálta meg az érdeklődőket a Városházára dr. Cser-Palkovics András. A polgármester köszönetet mondott a feltárásban dolgozó szakembereknek és munkásoknak, valamint a megyés püspöknek és az egyházmegyének, hogy lehetővé tette az ásatást. Köszönetét fogalmazta meg a kormány felé is a bazilika belső felújításához szükséges források biztosításáért. Azt a törekvést is elmondta, hogy a város szándéka szerint méltó módon a kegytárgy majd visszakerül a székesegyházba.

Spányi Antal megyés püspök ünnepi gondolatait tolmácsolva azt mondta, készséggel járult hozzá a feltáráshoz – ami Isten áldását hordozza magával. A megtalált kincsről így fogalmazott: „Nemcsak egy értékes régészeti tárgy, valami, ami több mint 800 esztendőn keresztül kötődik a magyar történelemhez, hanem egy szakrális tárgy, egy korpusz, Krisztust hozza közénk – akinek megtöretett lába mindazt a fájdalmat és szenvedést hordozza, amely a megváltásunkat jelenti.” – majd hozzátette, a lelet segíthet a jelen emberének a hitét megerősíteni.

A látogatókat Reich Szabina avatta be a lelet megtalálásához fűződő projekt építéstörténeti és a műtárgyról szerzett információkba, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a középkori Belvárosban egy többször bővített, jelentős egyházi épület állt egykor. Összefoglalta a rendelkezésre álló írásos és képi források tanulságát, rövid elemzésüket, azokkal a rekonstrukciós rajzokkal együtt, amelyeket a feltárásnak köszönhetően készíthettek el a szakemberek. A 2018 augusztusában kezdett nagyszabású projekt kapcsolódó előzményei közül elmondta, hogy – az 1777-től püspöki székesegyházi ranggal bíró – bazilika felújításakor 2015-ben a templom falában középkori faragványok kerültek elő. Majd egy évvel később – a két oldalkápolna restaurálása előtt – folytatódtak a régészeti feltárások a négykajéros templom és az egykori székesegyház között: egy középkori sekrestyére és egy 15. század eleji olasz család kriptájára találtak rá a régészek, valamint a talajradaros vizsgálatok jelentős falmaradványokat mutattak a székesegyház falain belül. A mostani ásatás során kiderült, hogy a négykaréjos templom keleti szentélyét elbontva hosszházat építettek sokszögű apszissal. A szentélyt gótikus stílusú pillérek tartották, amelynek a díszesen faragott lábazatait szintén megtalálták. A templomot valószínűleg a Zsigmond-korban bővítették háromhajóssá. A régész megmutatott néhány szép, barokk kori feszületet is, amelyek a feltárt kriptákból kerültek elő.

A korpusz jellemzéséhez az Anjou-korig kalauzolta a közönséget: a francia város a 12. századtól művészeti központ volt, ahol az ötvösműhelyekben számos liturgikus és világi tárgy készült. A Kiss Etele művészettörténész által román stílusúnak definiált bronz leletet öntéssel, zománc díszítéssel alkották meg: a 15 cm hosszú, 12 cm széles kegytárgyat Késmárky Rita restaurálta. A forma bizánci előképet mutat, de a korona már a nyugati hatásra utal.

Az ereklyét a Városháza emeleti folyosóján lehet megtekinteni hivatali időben, az adventi időszakban hosszított nyitva tartással.  

A rendezvényen részt vett Dancs Norbert, a Járási Hivatal hivatalvezetője, Róth Péter és Égi Tamás alpolgármesterek, valamint az Önkormányzat és a város intézményeinek a vezetői, munkatársai.

Forrás: szekesfehervar.hu
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata



Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk