Bazilika - felszentelési évforduló - Hit évének bezárása egyházmegyénkben - beszámoló

2013. 11. 25. | | 2013. 11. 26.

 

 

 

A hit lángját tovább kell őriznünk

Ünnepi szentmisével zárta le a Hit évét a székesfehérvári egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök a fehérvári bazilika felszentelésének évfordulóján. Az egyházmegye papságával és Takács Nándor nyugalmazott püspökkel tartott koncelebrált misén együtt adtak hálát a hívekkel az elmúlt év kegyelmeiért a szerzetesek, a Prohászka Imaszövetség tagjai, a lelkipásztori munkatársak is.

Spányi Antal püspök beszédében visszaemlékezett a Hit éve megnyitására, amikor hitvalló püspökelődje Prohászka Ottokár születésének 154. évfordulóján 2012. októberében meghirdette az év kiemelt programjait. Ettől a naptól az egyházmegye minden templomában kihelyezték a Bibliát, és a Hit éve gyertyáját. Az ünnepen a plébániákról érkező családok is kaptak egy gyertyát családi imafüzettel, hogy otthonukban egész évben együtt imádkozzanak hitük megerősödéséért.

 „Megéltük, hogy mekkora a felelősségünk nem csak a magunk és szeretteink hite iránt, hanem azokkal szemben is, akik nem fogadták, akik nem tudták befogadni még ezt a kegyelmi ajándékot! Azokkal szemben, akiknek szükségük van arra a hiteles tanúságtételre, melyet mi adhatunk nekik a mindennapi életben, mint munkatársak, családtagok lakótársak, osztálytársak. Megértettük, hogy ehhez el kell mélyülni hitünkben, növekedni kell igaz és hiteles ismeretekben. Ezért szerveztek oly sok egyházközségben katekéziseket, keresték a hitben való fejlődés alkalmait, melyeket sokan megtaláltak a katekézisek mellett a közös imádságban, a megújuló zarándoklatokban, a bodajki találkozókon.  Így lett ennek az évnek sok közösségi alkalma öröm, az Úrban való örvendezés lehetősége!” – mondta a püspök.

A főpásztor köszönetet mondott az Egyháznak, amely a Szentatya személyén keresztül meghirdette ezt az évet. Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a Hit évében tartott egyházi eseményeken: a lelkipásztorkodó papoknak, a fiataloknak és a családoknak, a magányosoknak, a karitász munkatársaknak, a Prohászka Imaszövetség tagjainak, az egyházmegyei hivatal munkatársainak. Megköszönte az imákat, aktivitást, a sok fizikai és szellemi segítséget, hogy a Hit éve programjai megvalósulhattak. Hálát adott Istennek, hogy egymás hitén erősödhettünk.

Az ünnepi szentmise keretében került sor az újonnan végzett világi lelkipásztori kisegítők püspöki megbízólevelének átadására is. A képzés befejezése után 16 világi hívő tett ünnepélyes ígéretet arra, hogy a plébános irányítása mellett, annak munkatársaként lelkiismeretesen végzi a rá bízott lelkipásztori feladatokat.

A főpásztor arra kérte a szolgálatukat most megkezdő munkatársakat, hogy jó lelkülettel végezzék a plébánostól rájuk bízott, az Egyház által engedélyezett feladatokat, tegyék azt örömmel, megfelelő lelkülettel, hittel és egyházias szellemben. Megköszönte készségüket és a felkészülés alatt tanúsított áldozataikat és megköszönte családjaiknak is, hogy lehetővé tették számukra a készületet és a szolgálat vállalását.

A Hit évének lezárásakor Spányi Antal püspök arra buzdított folytassuk ennek az évnek kialakult hitgyakorlatait: „Továbbra felelősek vagyunk a magunk hitéért, keressük ezért az elmélyülés lehetőségét, tovább kell mennünk a hit megélésének, a hit szerinti élet megtapasztalásának útján. Felelősek vagyunk közösségeinkért, felelősek vagyunk az egész Egyházért, segítsük és védjük az üldözött keresztényeket. Imáinkkal, áldozatainkkal, tanúságtevő életünkkel a hit tanúiként éljük tovább mindennapjainkat!

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 A püspöki szentbeszéd letöltése:  1311bazilikafelszenteles_hitevebezaras_homilia.pdf (80 kB)

 



 Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk