A város lelke - előadás - beszámoló

2018. 03. 07. | | 2018. 03. 13.

 



A Város lelke – Mózessy Gergely püspöki levéltáros előadása Székesfehérváron

2018. március 7. - Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében, a "VárosKép - Székesfehérvár a 20. században" című kiállításhoz kapcsolódóan várostörténeti előadássorozatot indítottak. Mózessy Gergely püspöki levéltáros a Város lelke című előadásában azt vizsgálta, milyen szerepet játszott a város fejlesztésében a szentistváni örökség gondolata, és ennek ápolásában milyen lépeseket tettek a székesfehérvári egyházmegye püspökei a 19-20. században.

Székesfehérvár fejlődésével foglalkozik a Szent István Király Múzeum kiállítása, amely bemutatja 1896 és 1988 között az urbanizáció rendkívül összetett, számos szakpolitikai kérdést magába foglaló folyamatát. Mózessy Gergely püspöki levéltáros szerint a városfejlesztés a szentistváni örökség fogalmát középpontba helyezve, egyfajta identitást, máig ható egységes gondolkodást ad Fehérvárnak.

Előadásában azt is hangsúlyozta: abban, hogy Szent István örökségébe kapaszkodva lehet a várost modernizálni, lehet öntudatra nevelni a helyi lakosságot, nagy szerepe van az egyháznak, a székesfehérvári püspököknek, kiemelten Prohászka Ottokár püspöknek.

„Egy város fejlesztése nem pusztán szakpolitikai lépések sorozata, hanem a polgári lakosság öntudatának fejlesztése is. Már Steiner Fülöp püspök (1890-1900) Szent István király liturgikus tiszteletének új formáit vezette be, Prohászka Ottokár (1905-1927) pedig tudatosan nyúlt a város középkori hagyományaihoz. Azt vallotta: "azon dolgozunk, hogy a mai magyar élet az ősi, nemzeti kultúra gyökeréből fakadjon; hogy az ősi koronázó város szelleme a mai nemzedéknek is lelke legyen." E programot tették magukévá a halála utáni évek sikeres városépítői is.” - idézte a nagyformátumú püspököt Mózessy Gergely, majd hozzátette: Magyarország Apostolát és tanítóját a lokális Szent István kultusz egyik kiemelkedő személyiségének tartja.

A katolikus egyháznak, Székesfehérvár püspökeinek tehát a szentistváni örökség őrzésében, felélesztésében, életben tartásában komoly szerepe volt az évszázadok során. Majd abban is, hogy a kommunizmus után a nemzeti identitás keresés időszakában a Szent István kultusz ismét a középpontba kerülhetett.


Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk