A Szent István Emlékérem- és Díj átadása - beszámoló

2014. 08. 18. | | 2014. 08. 19.

 





Idén 11. alkalommal adták át az Államalapító Szent István Érdemérem és Díjat Székesfehérváron. A civil alapítású elismerést minden évben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, a közösségben tanúsított emberi hozzáállásához Szent István öröksége szolgál iránymutatásul. Vagyis a keresztény értékrendnek megfelelő életet él, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végez.

Az Államalapító Szent István Érdemérem és Díj kuratóriuma a város neves embereiből áll, akik közösségüket, intézményüket képviselve szavaznak a beérkező állampolgári javaslatok alapján választja ki a példamutató személyt az elismerésre.  

Az augusztusi Szent István-i ünnepi események fókuszában álló díjátadó ünnepségen, részt vettek a város és megye képviselői, a közintézmények vezetői, köztisztviselői és természetesen a díjazott rokonai, barátai.

Idén Dr. Rónai László idegsebész professzor a Szent György Kórház orvosa vehette át megtisztelő díjat, amelyet a hagyományoknak megfelelően Spányi Antal megyés püspök, a kuratórium elnöke adott át. Az ünnepségen a díjazottat Bobory Zoltán a Vörösmarty Társaság elnöke méltatta.

Spányi Antal püspök köszöntőjében elmondta: „Szent István új eszmény hozott a magyarnak, amelyet bátran és határozott célként a nép elé kitűzött. De tudta, hogy csak akkor lehet azt a magyar lélekben leültetni, ha példaként éli azt, amit hirdetett.”- majd hozzátette. „Látjuk azt, hogy egyetlen vezető, akármennyire hiteles példát is ad, akkor is szükség van arra, hogy sokan hitet tegyünk egy eszmény mellett. Szükség van arra, hogy a Szent Istváni értékrend, mely ezer évvel ezelőtt a halál útja helyett az élet útjára állította a nemzetet, mind szélesebb körben, minél több embert megérintsen gondolkodásmódjában, lelkületében, értékítéletében, életvitelében.” – mondta a megyés püspök.

Az ünnepi eseményen a Musicolore énekegyüttes Szent Istvánról szóló énekeket adott elő, és néhány dalt a díjazott kedvenc zeneszerzőitől.

BPK
Fényképeket készítette: dr. Berta Gábor

 


 

Dr. Rónai László laudációja

1947. május 21-én született Budapesten. Édesapja MÁV tiszt volt, főfelügyelőként ment nyugdíjba, édesanyja okleveles tanítónő és mérlegképes könyvelő végzettségeket szerzett, és szintén a MÁV-nál dolgozott.

Budapesten az általános iskola elvégzése után a Szent István (akkor I. István) Gimnáziumba került, ott érettségizett 1965-ben, ugyanebben az évben felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karára, itt 1971-ben általános orvosi diplomát szerzett. Ennek az évnek az őszén került a székesfehérvári kórház idegosztályára, pályakezdő orvosként.

1975-ben ideggyógyász, 1977-ben elmegyógyász szakorvos lett.

1978-ban meghívták az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe munkatársnak –itt korábban neuroradiológiát tanult – így 1979-től 1983-ig az amerikai úti intézetben dolgozott, 1981-ben szerzett idegsebész szakorvosi képesítést.

1983-ban tért vissza a székesfehérvári kórházba, mint idegsebész főorvos.

1984 első felében Bécsben az Egyetemi Idegsebészeti Klinikán dolgoztam, aztán Székesfehérváron, a traumatológián 1995 végéig.

1996 elejétől az önállóan működő idegsebészet vezetője. Két fia van, ma mindketten orvosok.

Pályafutása során részt vett egy világméretű kutatásban, EC-IC Bypass study, amelyről tanulmánya is megjelent. Munkáját kitüntetésekkel is elismerték: Pro Sanitate 2007-ben és Berzsenyi Díjat kapott 2008-ban. Tagja lett a Magyar Idegsebészeti Társaságnak, Magyar Neuroradiologiai Társaságnak, a Magyar Neuroonkológiai Társaság és Magyar Gerincgyógyászati Társaságnak. 

Rónai László szívesen vállalta az osztályvezető főorvos feladatot, amelynek örömei mellett számos kihívással kellett szembe néznie. Nagy elméleti tudása, kiváló gyakorlati érzéke mellett, mindig az egész ember volt fontos számára. Soha nem tudott leragadni csupán a beteg problémájának keresésénél. Ezzel a hitvallással felvértezve tudta átvészelni azokat az embert próbáló történelmi viharokat, amelyekbe élete során belekerült, s így tudta elviselni azokat a szakmai csalódásokat is, amelyek pályafutása során érték. Mindezekhez további erőt adott a család, a képzőművészet, a költészet és a zene szeretete. Az opera és az olaszországi utak mellett a labdarúgást is kedveli, de a kerti munka is kikapcsolódást jelent számára.

Rónai László mindig nagy súlyt helyezett a betegek tájékoztatásra, orvosi munkájában mindig szem előtt tartotta, hogy mindent magas színvonalon végezzen, a mai modern orvoslásban való jól tájékozottsága mellett a hagyományos (nem kizárólag a betegségre vonatkozó) orvoslást is kiválóan alkalmazta.

Sikeres orvosi pályáját, hiteles, példamutató életútját a Szent István Érdemrend és Díjjal szeretné elismerni a kuratórium abban a városban, ahol mindenki tiszteli, és szereti Őt.

 



Kapcsolódó oldal:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk