A Hét Önkéntese

2021. 10. 21. | 2021. 10. 21.

 

 

A Hét Önkéntese

A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász jelöltje a Hét Önkéntese címre a dunaújvárosi Krisztus Király plébánia karitász csoportjának vezetője: Megulesz Gabriella.

A Katolikus Karitász a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete, amely korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segíti a rászorulókat, az ország egész területén. Munkájukat a nagy nemzetközi segélyszervezetek által kidolgozott és elfogadott alapelvek, szabványok határozzák meg. Legfontosabbnak azt tartják, hogy a karitász hálózatban dolgozó önkéntes és hivatásos munkatársak személyes szeretete jusson el az általuk támogatott emberekhez.

A plébániai önkéntes karitászcsoportok tevékenysége 8 súlyponti területhez kötődik: idősek és betegek, rászoruló családok, hajléktalanok, szenvedélybetegek, fogyatékkal élők, hátrányos helyzetű kisebbségek, menekültek és katasztrófák áldozatainak támogatása.

A Megulesz Gabriella által vezetett dunaújvárosi karitász csoport tagjai is vállalnak lelki-gondozást, látogatják, rendszeresen támogatják beteg ismerőseiket. Többek között péntekenként igeliturgiát tartanak a dunasori nyugdíjas házban, segítenek a szentmisék előkészítésében, és az áldoztatás során.

Gabriella rendszeresen részt vesz karitász rendezvényeken, aktívan szerepet vállal az országos segélyprogramok megvalósításában, legutóbb a Nyitott Templomok Napján szervezett élményekben gazdag programokat. Munkája példát ad szűkebb és tágabb környezetének.

Eredeti hír: Önkéntesség Magyarországi Éve 2021

Karitász


© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk