A bodajki zarándokudvar a megyei értéktár része lesz - beszámoló

2016. 04. 26. | | 2016. 04. 27.

 


A bodajki búcsú és kegyhely Fejér Megye kiemelt értéke lett

2016.04.26. - A bodajki plébánián tartotta ülését Balogh Gábor elnök vezetésével, a Fejér Megyei Értéktár Bizottság, amelynek döntése alapján a bodajki kegyhely Mária-napi főbúcsúját, valamint a kegytemplomot és környezetét a megye értékei közé sorolták. Az eseményen részt vett dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei közgyűlés elnöke, Spányi Antal megyés püspök, Törő Gábor országgyűlési képviselő, Wurczinger Lóránt polgármester, Dimovicsné Trádler Hajnalka   alpolgármester asszony. Az esemény házigazdája Mórocz Tamás plébános volt.

A meghívott vendégeket és a bizottság tagjait dr. Molnár Krisztián elnök köszöntötte. Beszélt Bodajk város kiemelt jelentőségéről a megye életében, majd a Megyei Értéktár Bizottság eddigi értékgyűjtéseit méltatta.

Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében az egyház kultúrateremtő és értékmegőrző szerepére mutatott rá, azokra a lelki-szellemi-anyagi javakra hívta fel a figyelmet, amelyeket a történelem pusztító viharai ellenére is fenntartott.

A kihelyezett ülés a megyei értéktárba érkező javaslatok elbírálásával folytatódott. A bizottság megjelent tagjai - Lukács László néprajzkutató felszólalása után - egyhangúlag megszavazták a bodajki kegyhely főbúcsúja, valamint a templom, a kolostor, a zarándokudvar, és a kálvária megyei értékek közé való felvételét. Balogh Gábor elnök a hungarikumrokról szóló 2012-es törvény értelmében a nemzeti értékadatokat tartalmazó gyűjteménybe sorolta a bodajki kegyhelyet.

Wurczinger Lóránt polgármester megköszönte, hogy az elismeréssel a figyelem központjába kerül a nagy múltú, ezer éves történelmi hagyományokkal rendelkező település. Köszönetet mondott mindazoknak, akik sokat tettek a város kulturális és szakrális jelentőségének újjáéledéséért.

Végül Mórocz Tamás plébános köszönetet mondott az elismerésért és a támogatásokért, számos zarándok nevében is, akik az ország minden részéből, de határainkon túlról is érkeznek, hogy találkozzanak a bodajki Segítő Szűzanyával. Az összefogás eredményeként a kegyhely jelentőségéhez méltó körülményeket tudnak teremteni és idén indulhat a templombelső restaurálása is, amely a főoltárral kezdődik.

A megyei értéktár bizottság a búcsújáróhely felvételét megküldi a Hungarikum Bizottságnak. Így a Segítő Szűz Mária szeptemberi búcsúnapját, és a kegyhelyet nemzeti értékeink közé sorolhatják. Megérdemelt elismerést kap ezáltal Bodajk, hazánk egyik legrégibb magyar búcsújáróhelye, amelyet már a IX. században is vallásos tisztelet övezett. Szent István kezdeményezésére kápolnát építettek a Kálvária-hegy tövében a Szűzanya tiszteletére. A kegyhely fő ékessége az oltáron elhelyezett, 1695-ben festett Segítő Szűz Mária kép.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk