A 156 éve született Prohászka Ottokár püspök - beszámoló

2014. 10. 10. | | 2014. 10. 13.

 

 

Székesfehérváron a Magyar Katolikus Kultúra Napjai rendezvénysorozat fontos eseménye a város 15. püspökének, Prohászka Ottokár születésének 156. évfordulóján ünnepelt szentmise. Ez hagyományosan ünnep, mely egyben a Prohászka Imaszövetség közös, éves hálaadó- és imaalkalma.

Mózessy Gergely, püspöki levéltáros, gyűjteményigazgató Az akadémikus történetírás Prohászka-képének változásai címmel tartott előadást, melyben egy történész szaklap, a Történelmi Szemle Prohászka említéseit elemezte. A Magyar Tudományos Akadémia egykori Történettudományi Intézetének – mai „Bölcsészettudományi Kutató Központ”-jának – folyóirata 1958-tól jelenik meg, évi négy számmal. A folyóirat néhány évvel ezelőtt történt szövegfelismeréssel egybekötött digitalizálása gyorsan áttekinthetővé tette az állományt. 2010-ig összesen 24 írás említette meg Székesfehérvár püspökét, de többnyire csak érintőlegesen.

Bár a Prohászka-említések száma önmagában nem kevés, Mózessy mégis úgy értékelte az írásokat, hogy életmű érdemi mérlegre tételére alig-alig került sor ezen a fórumon. Az említések leginkább annak köszönhetőek, hogy Prohászka személye a történészek számára ikonikusan jelenítette meg a „felső klérus”-t vagy „a keresztényszocialista gondolkodó” archetípusát. (Üdítő kivételt egyedül szinte Szabó Miklós 1973-as írása jelent, amely 1918-ig vizsgálta liberalizmus-ellenességét – összehasonlítva más korabeli konzervatív körökkel, kimutatva és hangsúlyozva Prohászka párbeszédkészségét.)

Mózessy felhívta a figyelmet a marxista historiográfia Prohászkával kapcsolatos, a lapban jól tetten érhető csúsztatásaira is. Mivel Prohászka az üldözött szerzők közé számított – 1950 után a közkönyvtárakból műveit eltávolították –, a megbélyegző megállapításokat az átlag-olvasónak nem volt alkalma kontrollálni vagy árnyalni.

A rendszerváltás utáni két évtized lapban történt Prohászka-említéseiről keserűen jegyezte meg az előadó: az ideológiai befolyásoltságú írástól a tényszerűség felé nagyobb lépés történt a 80-as évek hajnalán, mint azóta. A vulgármarxizmus ugyan mára eltűnt a lapból – csak épp gondolatrendszere hat máig.

Ezt követte a szentmise, melyre a székvárosból, az egyházmegyéből, sőt még annak határain túlról és Budapestről is érkeztek a hívek. Jelen voltak a város és az egyházmegye papsága, a polgármester, képviselő, a Prohászka örökségét őrző Szociális Missziós Nővérek, és más szerzetesrendek tagjai, zarándokok.

Tóth Tamás plébános köszöntötte a megyés főpásztort és a megjelenteket és rövid történettel érzékeltette, hogy a város nem hívő lakosai közül sokaknak ismeretlenül hangzik a Prohászka név; épp ezért, mi, akik ismerjük a nevét éljük meg Prohászka szellemiségét, tegyük azt valósággá a mai világban is.

Spányi Antal megyés püspök az elhangzott előadás és a plébánosi köszöntő után elmondta, hogy Prohászkát sokan félreismerik, de nem kell szégyelljük magunkat: mi, akik tudjuk kit és mit tisztelünk Prohászkában, imádkozzunk egy szívvel-lélekkel – akár jelen vagyunk, akár távolabbról testvéri közösségben imádkozunk – papi és szerzetei hivatásokért, szolgáló papjaink életszentségéért.

Homíliájában felelevenítette a Prohászka emlékév két kiemelkedő eseményét, a nyitrai zarándoklatot a püspök szülőházához, és újratemetésének napján a Székesfehérváron megtartott fáklyás felvonulást, melyekre annyian érkeztek a hívek, hogy nem fértek be a templomba. A hívek nagyszámú jelenléte megerősítenek minket abban, hogy jó úton járunk, amikor emlékét elevenen tartjuk és kérjük közbenjárását.

Megemlékezett egy korábbi eseményről is, amikor 1947. április 13-án, „Isten szolgája, Prohászka” halálának 20. évfordulóján Mindszenty hívására 25 ezer hívő érkezett székvárosunkba, és imádkozott együtt a püspökkarral.

Prohászka beszédében tűz volt, de nem elégedett meg ezzel; tettekre váltotta a szavakat. Isten elhalmozta ajándékokkal, püspöktársai értékelték, ünnepelt szónok volt, írásait a korabeli sajtó leközölte – mégis azt látjuk, hogy élete tele volt kereszttel. Nem panaszkodott. De tudjuk, hogy egy szent életű ember tele van fájdalommal, amikor a bűnnel találkozik.

Prohászka határozottan képviselt egy aszketikus szigort, nem akart megalkudni, sem az emberi gyengeségnek engedni. Határozottan úton akart maradni – és maradt is. Ennek ellentmondani látszott, hogy idősödve megenyhült a bűnös emberek irányában: a bűnnel nem alkudott meg, de a gyarló embert megértette, segítette, felemelni igyekezett és imádkozott érte. Egyre inkább teret engedett Isten irgalmának.

Sokan ezt nem értették – indexre került. A meg nem értettség elszigetelte, magányossá tette, de ő nem panaszkodott, hanem az imádság emberévé vált, egyre inkább vágyódott Istenhez, akinek jóságát, szeretetét közvetíteni szerette volna embertársainak: „a keresztfa alatt állok magamban”, a kitárt karú Krisztus előtt, akihez egyre közelebb került. Magyarország tanítójának szavai és példamutatása kísérje utunkat: tegyük, amit Isten tőlünk tenni kér, szeressük testvéreinket, valljuk meg a hitünket.

A hívek könyörgése után a Prohászka Imaszövetség híveinek imáját, a felajánláskor pedig papjainak imáját imádkozták. A szentmise végén Prohászka Ottokár sírjánál imádkoztak mielőbbi boldoggá avatásáért. A templomból távozók emléklapot vehettek át.

MG és Marian
Fényképeket készítette Bechtold Panna és Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és BPK


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2018. október >
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk