A 155 éve született Prohászka Ottokár püspök

2013. 10. 10. | | frissítve 2013. 10. 07.

 

 

Prohászka Ottokár születésének 155. évfordulóján a Prohászka emléktemplomba szeretettel hívjuk az ország minden részéből a paptestvéreket és híveket. 

A Prohászka emléktemplomban 16 órai kezdettel ünnepi szimpozion során kerül sor Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár beszédei a Katolikus Nagygyűléseken (1900-1926) című előadására.
Az előadás után 17 órai kezdettel ünnepi koncelebrációs emlékmisét tart Spányi Antal, megyés püspök a város papságával, az egyházmegyéből érkező papokkal. A szentmise végén a főpásztor a hívekkel együtt imádkozik püspökelődje sírjánál. 

Az ünnepség egyben a Prohászka Imaszövetség kiemelt közös szentmiséje. Az ünnepségre az ország minden részéből várják a Prohászka Imaszövetség tagjait, akik ötödik éve imádkoznak a szentéletű püspök példájára új papi és szerzetesi hivatások megszületéséért. A vasútállomással szemben álló emléktemplom minden kedves hívő számára könnyen elérhető. A Prohászka Imaszövetségbe új tagok jelentkezésére is számítanak, jelentkezési lapok a helyszínen kérhetők. Az Imaszövetség havi hírleve és letölthető jelentkezési lapja a www.szfvar.katolikus.hu honlapon megtalálható.

 

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk