2018.07.25. - A Szent Kristóf Plébánia (Székesfehérvár-Maroshegy) szeretettel várja az egyházmegye híveit július 25-én, a templom búcsúnapján tartott programjaira.
2018. július 7-14. - Nagyon nehéz Sörédről írni, mert ott kell lenni. Szolgáló szeretet, falatnyi mennyország, közösség. Nagy szavak, de tényleg átéltük, megéltük. Együtt.
2018. július 12. és 15. között került megrendezésre Csákváron az "Ébresztő" Ifjúsági Fesztivál.
2018.07.17. - A Katolikus Karitász 8 súlyponti területe közé tartozik a szenvedélybetegekért és hozzátartozóikért végzett tevékenység: a prevenció és a szenvedélybetegség kezelése egyaránt.
2018. július 13. - A Fatimai Szűzanya első magyarországi búcsújáró helyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot.
2018. július 10. - Július 1 és 6 között idén is nagy gyermek zsivaj töltötte be a felújított zánkai üdülőtelepet. Az Erzsébet tábor keretén belül a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász 19 rászoruló gyereket és 2 kísérőt delegált az egyházmegyéből.
2018. július 8. - Sarlós Boldogasszony ünnepe évszázados hagyomány Vértessomlón. Spányi Antal kezdeményezésére, miközben fejet hajtanak a hagyomány előtt, új, sajátos küldetéssel töltik meg az ünneplést a hívek.
2018.07.08. - Fájdalommal és Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Dr. Barlay Ödön Szabolcs, a ciszterci rend és az esztergomi főegyházmegye áldozó papja, az MTA doktora életének 99. évében, pappá szentelésének 74. évében elhunyt az Úrban.
2018.07.06. - Bodajk település várossá nyilvánításának 10. évfordulóján, június 6-án a település díszpolgári címét, a Peske-Spányi díjat vehette át Spányi Antal megyés püspök.


< 2018. augusztus >
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye 2005-2015

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk