8. Egyházmegyei Nap - Pünkösdhétfő - beszámoló

2013. 05. 20. | | frissítve 2013. 05. 21.

 

püspöki beszéd



Napos időben, jó hangulatban telt a hagyományos Egyházmegyei Nap a balinkai falutáborban és tölgyes táborban május 20-án, pünkösdhétfőn. Az eseményre idén is több ezren látogattak el. A szokások szerint ajándékot kaptak a látogatók: kardvirághagymákat díszdobozban, lelki útravalóval Prohászka Ottokár püspök gondolataiból: „Isten a gyökerem, a virágom, az erőm, a levegőm, a napom, örömöm s boldogító reményem.”

Spányi Antal délelőtti beszédében arról a nyitottságról beszélt, amellyel az apostolok várták a Szentlelket, és amellyel egymás felé és a hívők közössége felé fordultak. Velük volt Szűz Mária is, együtt maradtak, imádkoztak, és hagyták, hogy a Lélek a maga csodáiban részesítse őket. Az ő tanúságuk nyomán születik meg az Egyház. Azonban ez nem az ő vállalkozásuk, nem néhány barát gyülekezete, és nem az egyféle módon gondolkodók csapata, hanem a hívek közössége, akik Krisztust szeretik, őt akarják követni. A Lélek ma is ugyanaz, és ugyanazt akarja nekünk adni: a megújulást – emelte ki beszédében a megyés főpásztor, és hozzátette: Isten szavát akkor halljuk meg, ha csönd van körülöttünk, bennünk. A mai világban kevés a csönd: túl sok körülöttünk a zaj, és bennünk is hangzavar van, saját gondolataink zaja. Az apostolok csöndben, imádságban várták a Szentlelket. Ünnepeljünk mi is így az első pünkösdre emlékezve, örömben, a Lélek ajándékát másokkal megosztva.

A megyés püspök megnyitója után bemutatkozott az egyházmegye kiadója, a Regina Caeli Kiadó, amely az elmúlt hetekben kezdte meg működését. Az Egyházmegyei Napra elkészült első kiadványuk „Nyitottság” címmel, amely egy ajándékfüzet-sorozat első kötete. A kiadó célja színes, esztétikus kiadványokkal (füzetek, kisebb könyvek, kalendáriumok, emléklapok) a hívők mellett a lelki útjukat keresők megszólítása. Az első könyvecske szerzője Tornyai Gábor székesfehérvár-öreghegyi plébános, a kiadó szerkesztője Fersch Renáta, grafikai szerkesztője Gersztheimer Zsolt.

A kiadó bemutatása után az egyházmegye székesfehérvári, érdi, budakeszi és budaörsi iskoláinak diákjai mondtak köszönetet a megyés püspöknek három napos passaui zarándoklatuk támogatásáért. A szabadtéri színpad ezután az oktatási intézmények színes műsorainak adta át a helyét: zenés, táncos darabokkal, színjátékkal, énekkel és szavalattal készültek a gyerekek az idei közösségi eseményre. A nagyteremben a móri Forró Cappuccino együttes adott koncertet.

A táborok területén a szokásokhoz híven számos családi és gyermekprogramot szerveztek: népi fajátékok, lovagoltatás, légvár, állatsimogató. A Családpasztorációs Iroda vidám hangulatú „házaspárbajra” várta az önismeretüket mélyíteni szándékozó, vállalkozó szellemű házaspárokat, miközben a gyerekeket pedig gyurmázással, ügyességi játékokkal foglalták le.

Az Ifjúsági Iroda igazi különlegességgel készült: minden résztvevőt buzdítottak, hogy üzenjenek Ferenc pápának, amit valóban el is küldenek Rómába. Direkt erre az alkalomra készült, ajándékként elvihető „üzentem a pápának” feliratú színes tollakkal lehetett egy táblára írni, amiről folyamatos videófelvétel készült. Ebből a felvételből rövid filmet készítenek a fiatalok, amit feltöltenek Ferenc pápa Twitter-oldalára. A papírra írt üzenetek postán érkeznek majd a Szentatyához.

Az Egyházmegyei Napon programokkal és tájékoztatóval jelen volt a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, a Teljes Élet Szociális Alapítvány, az Egyházmegyei Karitász és a Szent Kristóf Ház pedig a rászorulók javára szervezett jótékonysági büfét. A Barátok Boltja könyv- és kegytárgybolt, valamint az egyházmegye területén működő, csökkent munkaképességűeket foglalkoztató kézműves műhelyek vásárral várták a látogatókat.

A rendezvény programjai közös szentségimádással és szentmisével zárultak. A misében Spányi Antal megyés püspök ezzel a gondolattal zárta a pünkösdhétfői eseményeket: éljünk a Lélek örömében és békéjében, és ezt sugározzuk magunk körül. Ha megújulunk, a világ is megújul körülöttünk!

(fr)
Fényképeket készítette Berta Anna
Videó: Somogyi Tamás és BPK


Az elhangzott püspöki beszéd főbb gondolaiai:  1305ehmnap_puspokibeszed.pdf (76 kB)
Homília letöltése:   1305ehmnap_homilia.pdf (70 kB)

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk